Asztrotitkok


Fényszögek, Szűz-Vénusz és Vízöntő-Telihold - 2021.07.24.-2021.07.25.

2021. július 22. - Jurancsik Eszter

Július 24-én Merkúr/Neptunusz trigon lesz. A kreativitás és a fantázia élénkebbé válik, remek napok ezek spiritualitásra, meditációra, önfejlesztésre, művészetekre. Olvassunk, hallgassunk zenét, fotózzunk. Jobban ráérzünk mások gondolataira, érzéseire.

25-én a Merkúr a Plútóval kerül szembenállásba, ami a belső nyugtalanság jelzője, és ez a nyugtalanság nem várt reakciókra késztetheti az embert. Lehet, hogy a legapróbb dolgokra is hevesen reagálunk. Persze, ezt lehet tudatosan is kezelni. Titkok kiderülésének is a fényszöge ez, lásd a most kirobbant Pegasus-botrányt. 

24-én, 04:36-kor lesz Telihold a Vízöntő 1. fokán - de idén két Vízöntő-Telihold is látható, a második majd augusztus 22-én. A 24-én esedékes Telihold a jegy első fokán a legerősebb Vízöntő-energiáknak lesz birtokában. A Telihold mindig egy lezárást mutat. Ez most is képbe jön, de bármi is legyen ennek tárgya, az átalakulás, a transzformáció is végbemegy általa, ugyanis a Hold együtt áll a Plútóval, amely igaz hogy a Bakban jár, de ha 5 fokos orbisszal számolunk, akkor ez igenis együttállás. A lelki emelkedés (Hold) az átalakító erők segítségével (Plútó) következik be. Így egy csomó régi, már nem szolgáló minta, minőség felszámolhatóvá válik, a regenerációs készség pedig ezáltal növekszik. Nagyobb erő áll rendelkezésünkre a sokszor feleslegesnek érzett munkák végrehajtásához is, ám ezek hihetetlen mértékben hajtanak minket előre, a célok felé. 

radix_1_66.jpeg

A Telihold képlete - 2021.07.24., 04:36

További említésre méltó fényszög a Hold-Vénusz kvinkunx. A Vénusz a Szűzben halad 22-től, 24-én kapcsolódik a Teliholdhoz 150°-al. Szűz és Vízöntő. Két jegy, amely sem elemében, sem polaritásában, sem minőségében nem egyezik. A Hold a belső érzelemvilág, a Vénusz a szerelem, de jelzi pénzügyeinket is. A józan gondolkodás és a törődés a kulcs a vitás helyzetek redukálásához és az egyensúly megtalálásához a szerelmi életünkben, pénzügyeiddel kapcsolatban pedig az óvatosság. Koncentráld energiádat egy célra, mint százfelé, így nem forgácsolódik szét. 

A Telihold együtt áll az Altair csillaggal, amely marsi/jupiteri természeténél fogva bátorsággal lát el minket, de kerüljük a veszélyes helyzeteket, legyünk óvatosak. A Vénusz a Regulus csillaggal áll együtt, amely szintén Mars/Jupiter-jellegű, és a Vénusszal igen jól tud együtt dolgozni. Kezükbe vehetjük sorsunkat, ám nem kerülhetjük el az ezzel járó felelősségvállalást sem.

A Szűz-Vénusz hatására mind kapcsolatainkban, mind pénzügyeinkben tisztázás megy végbe, kicsit reálisabban látjuk a dolgokat. 

Telihold a Bakban - 2021.06.24.

june-full-moon.jpg

Csütörtökön, 20:38-kor Telihold lesz a Bak jel 3. fokán. Mivel a Nap ilyenkor szemben áll a Holddal, megvilágít mindent, ami bennünk rejtőzik. 

Magyarországról vizsgálva a Telihold megszületésének pillanatában a Rák-Nap pontosan rááll a VII. ház csúcsára, a Hold pedig ennek megfelelően az I. házcsúcson látható. A külvilág reakciói igencsak megdöbbentőek lehettek az elmúlt napokban-hetekben, úgy érezhetted, hogy az emberek többsége negatív irányba változott és a legtuskóbbak vesznek körül. Holott csak arról van szó, hogy ők is küzdenek...

A Rák-Nap ebben az esetben a külvilág, a Bak-Hold pedig Te Magad. Vagyis a külvilág egyfajta tükröt tartott elénk, csak mi annyira természetesnek vettük a kissé pesszimistává vált, mogorva megnyilvánulásainkat, hogy ezek fel se tűntek. Ellenben ha valaki hasonlóképpen viselkedett, felháborodtunk. Ez nem meglepő, hiszen az embernek ez az első ösztönös reakciója. 

A tengely a honnan jöttem/hová tartok-kérdéskör tengelye, a Rák a múlt, a Bak a jövő. A napokban sokan érdezhettünk elakadásokat, gátakat terveinkben, a most következő Telihold pedig a megoldásokra vezet rá bennünket. Ha az elmúlt évek Bak-Teliholdjait visszapörgeted az emlékeidben, többnyire egy feszült, borús állapot jön elő, ám most lesz egy kis segítség. A Jupiter szextillel kapcsolódik a Holdhoz a Halak jegyéből. Alapesetben a Bak-Teliholdak idején érezhetted, hogy senkire nem számíthatsz, csalódott voltál és letört. Most a Jupiter némi optimizmust csepegtet a dologba, ugyanis a "senkire nem számíthatok"- érzést felváltja a "bízom magamban" - érzés.

tranzit_1_2.jpeg

A Bak-Telihold bepontosodása - 2021.06.24., 20:38

A két mondatot olvasva utóbbinak pozitív kicsengése van, nem igaz? Ráadásul a Jupiter segítséget hoz, amolyan meglepetésszerűen. A Hold ekkor két állócsillaggal is találkozik. Az Alnasl Hold/Mars természetű, tehát lendületességet ad a tervezéshez, a Jupiter-Mars jellegű Polis felerősíti a küzdő képességet.

Személyes képletedben azon horoszkópházad, ahol a Bak jel 3. foka látható, kerül előtérbe, ezekben a témákban érezheted főleg újra a visszatérő erőt.

Képek: Pinterest (1), saját (2)

Telihold a Nyilasban - 2021.05.26.

Május 26-án, 13:13-kor egzakt a Telihold, a Nyilas jel 5°25'-én. A Nap bevilágítja a lelkünket, annak minden zugát. Két ellentétes energia, tűz és víz, amelyet a két égitest képvisel. És két ellentétes jel, az Ikrek és a Nyilas. 

Kiderülnek érdekes dolgok a Nyilas-jellegű témákban emberekről, dolgokról - politikusok, egyházi vezetők, jogi személyek (gondoljunk itt pl. jó pár celeb híres ügyvédjére, aki bűnűgyi felügyelet alá került). Aztán ott van a távoli országok közötti ellentét, az Izrael-Palesztina konfliktus, amely most egyébként elcsitult, tűzszünet van.

Másodsorban: minden egyes ilyen Nyilas, illetve 9. házas téma kapcsán a legtisztább őszinteséget kell gyakorolnunk. Az igazság mindig utat tör magának. Miért kellene kikozmetikázni dolgokat, alakítgatni egy kicsit itt-ott, mint egy ruhát, vagy variálni hangzásokkal, mint egy dal remixelésekor? A Nyilas ura, a bölcs Jupiter nem hazudik, nem ver át, és elhalmoz ajándékokkal. Hasonlóképpen a Szaturnusz is, ám ott már meg kell küzdeni az ajándékokért. A Jupiter ajándéka tálcán érkezik, ám ha nem becsülöd meg őket, elveszíted a kincseket. Ezért bármilyen ajándék, segítség érkezik számodra, véletlenül se élj vissza velük. Ha ezeket jól használod és nem sérül mások érdeke, akkor később ez megsokszorozódik. 

radix_1_55.jpeg

A Nyilas-Telihold és az azt követő napok remek alkalmat biztosítanak a feszültség levezetésére. Most, hogy az 5 millió beoltott elérésével enyhítések jöttek, kimozdulhatsz a házból  maszk nélkül is, menj sportolni a szabadba, futni, túrázni vagy csak sétálni. Új dolgokat lehet kipróbálni, kitörni az eddigi bezártsából. Kezdj tanulni egy új nyelvet, iratkozz be egy online kurzusra, készíts el egy egzotikus ételt vagy bérelj ki egy faházat, akár egyedül, akár a partnereddel vagy a családoddal. 

Mit lehet még tudni erről a Nyilas-Teliholdról? Nézzük csak: a Nyilas uralkodó bolygója, a Jupiter ott áll a Halakban. A Halak e planéta másik uralt jegye a Nyilas mellett, így a Nyilas-jellegű dolgok turbó üzemmódba kapcsolnak: lehet ez felsőfokú iskola, tanfolyam, vizsga, spirituális szemlélése a dolgoknak.

Ezt az energiát, ahogy feljebb kifejtettem, rengeteg mindenbe lehet invesztálni.

 

Fényszögek és Skorpió-Telihold - 2021.04.26.-2021.04.27.

Több fényszög is aktívvá vált a napokban. A Merkúr és a Vénusz május 9-ig együtt halad a Bikában, amely kedvező a szerelmi kapcsolatokban felmerült kommunikációs gondok áthidalására, a nézetkülönbségek elsimítására, a minőségi, együtt töltött időnek. Ugyanakkor pénzügyi kérdésekben is sikert hozhat: olyan helyekről érkezhet segítség, tanács, ahonnan nem is vártuk volna. Érdemes ezekre a tanácsokra most hallgatni.

A Merkúr-Szaturnusz kvadrát a szellemi munka tekintetében arra int, hogy az esetleges félreértéseket, különösen, ha az barátokkal kapcsolatos, ne vagdalódzással akarjuk megoldani. Higgadt hangnemben üljünk le az érintettekkel beszélgetni, eképpen elérhető a kompromisszum és egy olyan megoldás, amely mindenki számára kedvező. Fontos tárgyalásokban, üzleti ügyekben, ha nem boldogulunk, kérjünk tanácsot szakembertől, és olvassunk el minden szerződést alaposan, mielőtt aláírjuk. Hajlamossá válhatunk kicsit sötéten látni a történéseket, de e fényszög szerencsére csak két napig aktív már. Szorítsd össze a fogad, minden szarnak van vége. :)

Aktív még a Vénusz-Szaturnusz kvadrát, amely segíthet kibeszélni a párkapcsolati, házassági gondokat, friss energiáknak adva ezzel teret, május 1-ig aktív ez az aspektus.

27-én, 05:31-kor Skorpió-Telihold várható, a jel 7. fokán. A Holddal nemcsak a Bikában haladó Nap, de az Uránusz is szemben áll ekkor, és ez kicsit felkorbácsolhatja a kedélyeket. Ehhez adjuk hozzá, hogy a Vízöntő-Szaturnusz kvadrátot képez mind a Nappal, mind a Holddal, mind az Uránusszal. Aktív lelki munka vár tehát ránk, amelyet nem kerülhetünk el. Homokba dughatjuk a fejünket, de ha ezt megtesszük, a seggünk annál sebezhetőbbé válik, ezt ne feledjük.

radix_1_49.jpeg

A Telihold képlete - 2021.04.27., 05:31

Valami lezárul, végérvényesen és visszavonhatatlanul. A Telihold a lezárás fázisa, a Skorpió a halál, valaminek az elmúlása. Azon horoszkópházadban, amelyben a Skorpió 7. foka látható, valami lezárul, egyúttal egy másik is kinyílik. Az érzelmek hihetetlen, vulkanikus erővel törhetnek felszínre, amelyek kontrollálása igencsak nehézkes lehet, hiszen e szenvedélyes, elmélyült jegyben a Hold olyanná válik, mint egy gejzír. A Hold a Rák jel uralkodó égiteste, a Rák pedig a víz legtermészetesebb állapota, a folyó víz. A Skorpió a fagyott víz, ám a fagyott víz alatt ott a kitörni vágyó gejzír. És ez most ki is törhet. Fizikaórán is megtanultuk, mi az a termikus kölcsönhatás. Ha egy melegebb dolog érintkezik egy hidegebbel, energiacsere történik - átveszik egymás hőmérsékletét. A Skorpióban álló Hold teljes egészében érintkezik ezzel a jeges felülettel - és azt szét is robbantja. 

74637275_sizh0lsc.jpg

Lehetséges-e ezt kontroll alatt tartani? Aligha. Vagy legalábbis nehezen. Adjuk ki ami kikívánkozik, de ha nem muszáj, ne sérüljön más ember. Ne lepődjünk meg, ha ezt a Teliholdat gyomorfájás, hányinger, hányás, megmagyarázhatatlan hangulatváltások, menstruáló nőknél erősebb görcsök kísérik - szervi szinten ugyanis a Hold többek közt a gyomrot és a méhet uralja.

 

Fényszögek és Mérleg-Telihold - 2021.03.28.-2021.03.30.

blood_moon.jpg

Március 28-án, 20:48-kor egzakt a Kos-Nap és a Hold szembenállása, azaz Telihold lesz, a Mérleg jel 8. fokán. A Kos az önérvényesítés jegye, a dinamika, az előre tekintés. A Mérleg a kompromisszumé, a harmóniateremtésé. A külvilág. A társ. 

Ez a Telihold segíthet kapcsolataink rendezésében. Nemcsak párkapcsolati területen. Lehet ez üzlettárs, vagy bárki más. A Nap megvilágítja a kapcsolatokat, azt, hogy hogyan éljük meg az adott kapcsolatot, egyúttal lehetőség adódik arra, hogy saját igényeinket összehangoljuk a másikéval. Mind a Kos, mind a Mérleg kardniális jel. A Kos jelről leginkább a tettvágy és a nyers erő jut eszünkbe. A Mérleget sokan nyugodtnak tartják, ám ha az igazságról van szó, határozottan tudnak cselekedni. 

A Nap együtt áll a Chironnal is a Telihold megszületésekor. 

radix_1_43.jpeg

Ez azt jelenti, hogy karmikus sérüléseink is újra a reflektorfénybe kerülnek. Alaposan vizsgáljuk meg ezek természetét, először is legyünk bátrak, mondjuk ki, nevezzük nevén a gyereket. A Nap/Chiron-fényszögek általában azokra a sérülésekre emlékeztetnek bennünket, amelyek az ignoráltság érzéséhez kapcsolódnak. Amennyiben kisgyerekként elszenvedtél ilyen sérüléseket, ennek lenyomata ismét lángot kaphat, és ha nem tudjuk megfelelően kezelni, rávetíthetjük egy kapcsolatunkra. Feloldása az önkifejezés szelídebb formáival sikerülhet legjobban, például valamilyen művészeti tevékenységgel. Ez lehet éneklés, rajzolás, fotózás, bármi.

Március 30-án a Merkúr találkozik a Neptunusszal a Halakban. Fantáziánk élénkké válhat, fokozott érdeklődés jelentkezhet az okkultizmus, az elvont témák és művészetek irányába. Jövőbe mutató álmok és már-már profetikus meglátások is lehetségesek. Fontos azonban, hogy ne veszítsük el realitásérzékünket se. Zárkózottságot is jelöl ez az aspektus, úgy érezhetjük, hogy inkább elvonulnánk, és ha lehetőségünk adódik erre, vonuljunk is el - nemcsak fizikailag.

Képek: Jen's Fine Art (1), saját (2 - AstroSky program)

 

Telihold a Szűzben - 2021.02.27.

Szombaton délelőtt egzakt a Halak-Nap és a Szűz-Hold poláris fényszöge, azaz Telihold lesz a Szűz 8. fokán. Minden tekintetben ajánlatos takarítani, akár a lakásunkról, akár a testünkről, akár a lelkünkről van szó. Dobjuk ki a feleslegesen felhalmozott dolgokat, amiket nem használunk. Fizikai szinten most érdemes tisztitó-vagy fogyókúrába kezdeni, életmódot váltani, böjtölni, lelkileg pedig söpörjük ki magunkból mindazt, ami nyomaszt minket. Az érzelmi reakciók megfontoltabbá válnak.

radix_1_38.jpeg

Személyes szinten, a képletedben azon ház eseményeire van főleg hatással a Telihold, ahová a Szűz 8. foka került. Itt érdemes a leginkább tisztogatni, megszabadulni dolgoktól és minőségektől. Mivel a Hold a Rák jegyet uralja, a Rákban kezdődő házad eseményeit keveri azon házad eseményeivel, ahol a Szűz 8. foka látható. 

Fényszögek és Oroszlán-Telihold - 2021.01.26.-2021.01.28.

Január 26-án válik egzakttá a Vízöntő-Nap és a Bika-Uránusz kvadrátja. Eredeti és remek ötleteink születnek, bele lehet kezdeni a megvalósításukba, de kapkodás nélkül. Nehezen értjük meg barátaink, ismerőseink viselkedését, megnyilvánulásait is, ennek ellenére a vitákat generáló, követelőző viselkedést kerüljük. Az idegi feszültség gyakran sarkallhatja az embert hirtelen, meggondolatlan cselekvésre, amelynek egyik következménye lehet baleset, vagy veszekedés, harag másokkal. Bár rohadt nehéz lehet most megálljt parancsolni az indulatoknak, ha nem akarunk tartós mosolyszünetet másokkal, érdemes disztingválni. A nemtetszést kulturált formában is kifejezésre lehet juttatni. 

Mindeközben a Bika-Mars és a Vízöntő-Jupiter kvadrátja is aktív, hasonlókra figyelmeztet, mint a fenti fényszög, kiegészítve azzal, hogy ne vállaljuk túl magunkat, így elkerülhetjük energiáink szétforgácsolódását.

radix_1_30.jpeg

28-án, 20:15-kor pedig Oroszlán-Telihold lesz. Most láthatod meg igazán, ki is vagy Te valójában. Valóban a saját utadat járod? Nem bújsz egy társadalmilag elfogadott maszk mögé, csak azért, mert félsz attól, hogy a társadalom kivet a perifériára, ha vállalod a saját érzéseidet, elveidet? Lelked mélyén feltetted Magadnak a kérdést, miszerint valóban őszinte vagy Magaddal? A Vízöntő jel, ahonnan a Nap megvilágítja a Holdat, két bolygóhoz kapcsolódik: a Szaturnuszhoz és az Uránuszhoz. A Szaturnuszról tudjuk, hogy csak az időtálló értékeket, minőségeket menti át a későbbi szakaszokba. Az Uránusz pedig a sokszor említett zsenialitás és újítás mellett az egy-ségben látás elvét hordozza magában. Generációkra van hatással, így a fenti téma most kollektív érvényességű. A Telihold létrejöttének pillanatában a (csillagképi értelemben a Rákban látható) Messier 44 nevű nyílthalmazzal áll együtt, latin neve a Praesepe, amely méhkast jelent. A kimeríthetetlen ötletek halmaza ez, amelyek később gyakorlatiassággal -a Teliholdat követő 3 napban, amikor a Hold már a Szűz jelben halad, kivitelezhetővé válnak. 

Szintén e napon a Vénusz együtt áll a Plútóval a Bakban. A szerelmi kapcsolatokba visszatér a szenvedély, akinek nincs párja, az elkövetkező napokban nagyobb eséllyel ismerhet meg valakit, akivel kölcsönös érdeklődést mutatnak egymás iránt. Meghittség, a problémák megbeszélése és a nyugalom lesznek a főszerepben.

 

Fényszögek és Rák-Telihold - 2020.12.30.

A december 30-án, szerdán aktiválódó kvadrát a Nyilas-Vénusz és a Halak-Neptunusz között felszínre hozhatja a kapcsolati problémákat. Mind a friss, mind a hosszabb ideje tartó kapcsolatokban felütheti fejét a bizonytalanság és a veszekedések, eluralkodhat rajtunk az év végi fáradtság is. Ha ezek megtörténnek, az előbbit higgadtan, de alaposan ajánlott átbeszélni, utóbbit pedig pihenéssel orvosolhatjuk.

Szintén e napon Rák-Telihold lesz, a jegy 8. fokán, 04:27-kor. A Rák jegy a Hold otthona, uralt jegye. A Telihold a lezárás fázisa, és ez az év utolsó Teliholdja. Bármilyen nehéz is volt ez az év, bármennyi veszteséget is hozott, van valami, amiért hálás lehetsz. Ha alaposabban magadba nézel, felfedezed, hogy miért. És noha nehéznek és talán szétesettnek érezzük magunkat, ez az egész, ami idén jött, valójában felszabadító erővel rendelkezik, és ezt majd 2021-ben érezni fogjuk. Minden áldozatod, amit meghoztál, nemsokára kifizetődik. 

Érdekes, hogy Rák-Teliholddal indult az év január 10-én, és most Rák-Teliholddal zárjuk az évet. A januári Telihold egy eklipsz is volt, tehát ereje jóval erősebben nyilvánult meg, most ez kicsit enyhébb lesz. Nézz a lelkedbe: igenis, vannak dolgok, amiért hálás lehetsz. Találd meg a választ. Plusz érdekesség: a Rák az állatöv 4. jele, és 2020 a numerológiában is 4-es év volt. A 4-es szám az otthont jelenti. A Rák jel pedig analóg az otthonnal, ahol mindenki sok időt töltött az idei évben. 2021-ben jön a kiszabadulás. 

telihold.jpeg

A Telihold kvadrátja a Kos jelben haladó Chironnal megmutatja: nem kell bizonyítanod senkinek, foglalkozz inkább azzal, hogy a régóta gyötrő rossz érzéseket konvertáld már át valami másba. Kezdj velük valamit, meditáció, jóga, ha kell, kérj segítséget szakembertől, de ne emészd már fel saját magad, ha nem muszáj. Nem kell az egész világ terhét a válladra venned. Ki a bánat mondta ezt? 

A Hold/Uránusz szextil jelzi, hogy az erőfeszítések megtérülnek, csak még egy kicsit bírd ki. Meg tudod csinálni. Az Uránusz a függetlenséget jelzi, többek között. A Teliholddal alkotott fényszöge felszólít azon dolgok elengedésére, amelyek már nem visznek Téged előre.

A Telihold együtt áll a halhatatlan iker, Pollux lábával, az Alhena csillaggal. Ez a hely olyan, mint az Achilles-ín: sérülékeny, de ahol összetörtél, később ott leszel erős. Gondolj bele: hány sebet kaptál, és mégis túlélted. Ez adjon erőt. 

 

Fényszögek és Telihold az Ikrekben - 2020.11.27.-2020.11.30.

November 27-én, pénteken a Skorpió-Merkúr és a Bak-Plútó szextilje segít hatékonyabbá válni kommunikációnkban és a munka területén is. Láthatóvá válnak az esetleges problémák gyökerei is, így a megoldás is egyértelművé válik. Mindez segít oldani a szorongást, a félelmeket, hiszen tudjuk, merre menjünk tovább.

Szintén ezen a napon pontosodik be a Skorpió-Vénusz és a Bika-Uránusz oppozíciója, azaz poláris fényszöge. Mind a szerelemben, mind a pénzügyekben ajánlatos kerülni a hirtelen döntéseket az aspektus végéig, amely december 3-án esedékes. 

November 28-án Merkúr/Jupiter szextil látható, amely felerősíti az intellektuális vonalat. Mély beszélgetésekre alkalmas nap, mondjuk ki bátran, amit gondolunk, így tisztázhatóvá válnak a kommunikációs zavarok, illetve a későbbiek folyamán elkerülhetők.

Nap/Uránusz kvinkunx lesz november 29-én, a Nyilas és a Bika jegyek érintettségével. A kvinkunx két, rendkívül nehezen összeegyeztethető témát jelöl. Erős vágy lehet úrrá rajtunk, hogy egyedi, különc módon fejezzük ki magunkat.

 egyediseg.png

Ha így teszel, számolnod kell azzal, hogy valakiknek esetleg ez nem fog tetszeni, és ennek hangot is adnak. A legjobb, amit ez esetben tehetsz, hogy leszarod az ilyen véleményeket. Bármi, ami hirtelen hagyja el a testet ezekben a napokban (november 29. - december 4.), normális, ezeket a folyamatokat az Uránusz irányítja: hányás, hasmenés, prüszkölés, köhögés, de még a pattanások is. Ne nyomd el a hányingert, ne vegyél be széntablettát, ne púderezd le a pattanásokat. Most a hiszti is legális. Ha mindezeket visszafojtod magadba, az idegeid nem biztos, hogy bírni fogják és totál kikészülsz. Rosszabb esetben kisebb balesetek, sérülések is figyelmeztethetnek arra, hogy nem vagy köteles eltűrni a személyed elleni támadásokat. Hagyjuk már ezt a "tartsd oda a másik arcodat", és a "ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel" kezdetű faszságokat. Jogod van megvédeni Magad. Ennyi.

30-án a Merkúr a Szaturnusszal alkot szextilt. A fenti hatásokat enyhíti, hogy dolgunk is akad bőven, amelyek odafigyelést igényelnek. A folyamatban lévő ügyeket, különösen a hivatalos ügyeket most érdemes rendezni. Jó tanácsokat kaphatunk, amelyek előrébb vihetnek minket.

Szintén ezen a napon Ikrek-Teliholdunk lesz, a jegy 8. fokán. Valami lezárul, és akármi is az, most kellő intelligenciával kezelhetjük.

radix_1_22.jpeg

A november 30-i Telihold képlete

Közeli rokonokkal, testvérekkel, szerződésekkel, tanulmányokkal kapcsolatos dolgokat láthatunk meg, olyanokat, amelyek eddig rejtve voltak, így tisztábbak lesznek a dolgok és a folyamatok körülöttünk. Mivel az égbolton a Bika csillagkép Tejútra néző szemeinél látható ekkor a Hold, és ez segít felismerni a gyakorlatban is működő, életképes dolgokat. A személyes képletedben azt a házat kell nézned, ahová az Ikrek jel 8. foka esik. Ott ugyanis fokozottan érvényes ez a hatás.

Mágikus Telihold a Bikában - 2020.10.31.

Október 31-én, 15:50-kor születik Telihold, a Bika jel 8. fokán, ráadásul a Hold ekkor találkozik az Uránusszal is. 

radix_1_19.jpeg

Menjünk vissza egy kicsit az időben! Április 23-án volt Bika-Újhold. Az Újhold az elindulás, a kezdet, a növekedés. Milyen dolgokat indítottál el ekkortájt? Hogyan élted meg azt az időszakot? Amit akkor, április végén elindítottál, az mostanra hozza meg a gyümölcsét, az eredményeket. Kitartásod eredményeképpen most megérkeznek a fizikai síkra (Bika!) a dolgok, amelyekért küzdöttél. 

A Telihold együtt ragyog az Uránusszal és a Sheratan (beta Arietis) csillaggal, amely a Kos csillagkép szeme. A Hold az égbolton pedig a Cet fejében látható. Fontos döntések előtt állunk. Eljött a szelektálás, szükségtelen dolgoktól való megszabadulás, a Skorpió-Nap mindenre rávilágít. Az Uránusz semmit nem gyűjtöget, semmit nem halmoz fel. Amire már nincs szükség, azt most könnyen kiszelektálhatjuk az életünkből. Tiszta fejjel láthatod most, mi az, amire szükséged van, és mi az, amire már nem. Személyes szinten vizsgáld meg azt a horoszkópházadat, amelyikbe a Bika jel 8. foka került. Különösen ott érezteti hatását a Telihold.

taurus-new-moon-april-2020.jpg

E napon ünneplik Halloweent, amelynek kapcsán idén is elárasztják a Facebookot a "Magyarországonnincshalloween", "Magyarországonmindenszentekvan"-hisztizős posztok. De várjunk! Miért is gyűlöljük ennyire Halloweent? Tegyük egy picit tisztába a dolgokat! A töklámpás ugyanis nemcsak egy ősrégi hagyományt őriz, de magyar vonatkozása is van!

Az ősi kelta hagyományokban a Samhain az egyik legjelentősebb ünnep, az új év kezdete. Október 31-én sötétedéskor kezdődik és másnap estig tart. A kelta népeknél az ünnepek a sötétséggel (sötétedéssel) kezdődnek, mert a sötétség megelőzte a fényt. Így a tél kezdete az év kezdete. Számos különféle hagyomány társul ehhez a naphoz, melyeknek közös alapja, hogy ezen az éjszakán elvékonyodnak a határok az evilág és a túlvilág között, a halottak közelebb kerülnek az élőkhöz, és az élők is könnyebben kerülnek kapcsolatba túlvilági lényekkel, ez az éjszaka a legmágikusabb az egész évben. Szokás volt tüzeket gyújtani és töklámpást készíteni, amely megvédte a családot a szabadon kóborló szellemektől.

awesomely_authentic_ways_to_celebrate_samhain.jpg


A samhain az angolszász területeken a Halloween ünnepben él tovább, amelynek kialakulására azonban a római hagyományok, így Pomona, a gyümölcsök númenének ünnepe és Feralia, a holtak emléknapja is hatással voltak. A Halloween jelentése: mindenszentek éjszakája - All Hallows' Eve.

És akkor jöjjön a magyar vonatkozás!

A tökfaragás Magyarországon is régi hagyomány. Olyannyira régi, hogy az első erről szóló történet egészen Salamon, Árpád-házi királyunk idejére nyúlik vissza, aki trónviszályban állt unokatestvéreivel: Gézával, illetve annak halála után Lászlóval.

1081-ben Salamon ugyan elismerte Lászlót, mint magyar királyt, cserében megtarthatta királyi címét és László udvartartást is rendelt mellé, Salamon azonban a királyi udvarban is terveket szőtt a trón visszaszerzésére. Ezek után László biztonsági okokból a visegrádi vár tornyába záratta. Az őröknek parancsba adták, hogy sötétedés után töklámpásokkal világítsák ki a tornyot, hogy éjszaka is szemmel tarthassák a rabot.

shutterstock_158816012.jpg

A különleges „fáklyák” azonban nemcsak a vár foglyát világították meg, hanem a Dunán közlekedő hajósoknak is támpontul szolgáltak. Innen ered a mondás: „fénylik, mint Salamon töke”.

És a tisztázás kedvéért:

Október 31. - Samhain/Halloween

November 1. - Midenszentek (Festum Omnium Sanctorum) a katolikusoknál az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestantizmus az elhunytakról emlékezik meg ilyenkor. Az ezt követő halottak napja fokozatosan vált egyházi ünnepből az elhunytakról való általános megemlékezéssé.

November 2. - Halottak napja. Ezen a napon emlékezünk meg elhunyt szeretteinkről.

Képek: saját (1), Pinterest (2,3).

 

Karmikus sebek Teliholdja a Kosban - 2020.10.01.

Október első napján, 23:05-kor, a Kos jel 9. fokán, a Cet csillagképben ragyog a Telihold. Asztrológiai értelemben a Tudatos Én segít megérteni a Tudattalan működését, azáltal, hogy megvilágítja lelkünk legeldugottabb zugait is. 

A Kos-Hold a lélek születése, a dinamika és a gyors reakciók jelképe - e marsikus jelben komolyabb fokozatra kapcsolja az önlegyőzést, a gyógyulást, s tettvágyat. E marsikus témák azért is fognak erőteljesebben megmutatkozni a Telihold napján és az azt követő napokban, mert a Mars éppen retrográd. Visszadobja azokat a dolgokat, amelyek még nem teljesen tiszták, és foglalkozni kell velük. Ha legyőzöd Magad, meggyógyul a lelked és megnő a tettvágy. 

radix_1_12.jpeg

De más miatt is érdekes ez a Telihold, hiszen nemcsak a Nappal kerül szembe, hanem találkozik a Chironnal is. A Chiron a karmikus sebek és azok gyógyítása. A Kos-Chiron az átlagnál jobban vágyakozik arra, hogy megértesse Önmagát, a személyiségét, működését. Bátor és céltudatos, olykor vakmerő lépéseket tehet önérvényesítése érdekében. Gyakran sérül az önbizalma már gyerekként. Lehetséges korábban elszenvedett erőszak, igazságtalanság-élmény felszínre kerülése, és ezáltal újra-élése, hiszen feltépi a sebeket. Ám lehet, hogy azért nem tudott e seb begyógyulni, mert elnyomtad, nem "fájtad ki". 

E Telihold erre is megadja a lehetőséget. A sebek megtisztítása indíthat csak el a gyógyulás útján. Így kiegyensúlyozódik a tudat és a tudattalan, amelyet a Nap és a Hold szembenállása szimbolizál,  Mérleg-Nap pedig plusz tölteted ad az egyensúly megteremtésére. A Cet csillagkép a belső megtisztulásban segít, az Uttara Bhadra nevű indiai holdház, ahol a Telihold látható, szaturnuszi jellegével véglegesen lezár egy korszakot. Ez a gyógyító erő pedig a külvilággal (Mérleg!) is kölcsönhatásba lép.

Rendrakás és megváltás - Telihold a Halakban - 2020.09.02.

Szeptember 2-án, 07:21-kor, a Halak jel 10. fokán ragyog Telihold, az égbolton a Vízöntő jövőt tisztító habjaiban. Teliholdnál a Nap poláris fényszöget alkot a Holddal, vagyis megvilágítja azt. Asztrológiai értelemben a Tudatos Én segít megérteni a Tudattalan működését. 

A gyakorlatiasság és a spirituális oldal most kiegyensúlyozódik, hiszen a szembenállás, amely a Nap és a Hold között létrejön, mindig az egyensúlyteremtés elvét foglalja magában. A Szűz/Halak-tengely változó jeleket képvisel, azaz mindenképp változásokat készítenek elő. A Telihold napja és az azt követő nap kiválóan alkalmas arra, hogy lelkünk mélyére ássunk. Zodiakális értelemben (is) lezárult egy Hold-ciklus, összegezhetjük, hogy az elmúlt egy hónapban milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk, és merre akarunk tovább haladni. 

radix_1_1.jpg

Ez már felkészülés a küzdelemre, ez a megszületés (Kos) előtti utolsó fázis. A lélek tehát felkészíti magát a következő ciklusra, hogy ismét tapasztaljon, tanuljon - ez egy örök körforgás. Halak-Hold idején a belső érzelmi - és vágyreakciók a változások mozgatórugói. Ez hatalmas löketet képes adni, mint valamiféle lélek-üzemanyag, az eddig be nem teljesült vágyak szintén erős késztetéseket biztosítanak. A Szűz/Halak-tengely a megváltást, a rendteremtés igényét foglalja magában. Ez a belső rend indítja el a megváltás folyamatát is. 

Az indiai rendszerben a Telihold a Szatabhisa, Rahu ( ~ Északi Holdcsomópont) jellegű holdházban látható; e terület nevének jelentése száz gyógyító - azaz a lélek megtisztulása által mi magunk válunk saját gyógyítónkká. Érdemes e napon gyógyító szertartásokat, meditácókat végezni, gyógynövényeket fogyasztani. A Vízöntő csillagkép pedig, ahol a Hold az égre pillantva látható, nem más, mint a sámán archetípusa - aki szintén gyógyít. 

 

Lépj ki a sorból! Telihold a Vízöntőben - 2020.08.03.

Augusztus 3-án, 17:57-kor válik egzakttá az Oroszlán-Nap és a Vízöntő-Hold poláris fényszöge, azaz Telihold lesz, a két jegy 11. foka érintett. Asztrológiai értelemben a Tudatos Én segít megérteni a Tudattalan működését, azáltal, hogy megvilágítja lelkünk legeldugottabb zugait is. 

Ráláthatunk tehát mindarra, ami mélyen gyökeredzik bennünk - mi sem mutathatná ezt kiválóbban, mint a tény, hogy a Nap a Telihold létrejöttekor az égbolton éppen a Rák csillagkép szemeinél látható. Égi kísérőnk ugyanekkor a Bak csillagai között ragyog, a Déli Hal és a Mikroszkóp felett, a Sas alatt. 

A Hold a Vízöntő jelben az indiviidum fontosságát hangsúlyozza. Sokunk életében előfordult olyan periódus, amikor "be akartunk állni a sorba", és egy társadalmilag elfogadott álarc mögé rejtőztünk, hiszen ha felvállaljuk azt, amik vagyunk, ugyan mit szólnak hozzá mások? Ha máskor nem, kamaszkorában a legtöbbünk ezen átesik. Ám ezen álarcok viselése hosszútávon frusztrációhoz, depresszióhoz vezethet, hiszen egy szerepet játszunk, amit valójában nem is akarunk. 

unnamed_3.jpg

Személyes példa: 14-15 évesen azt gondoltam, ha a korosztályom körében menő öltözködést, viselkedést követem, boldog lehetek. De nem voltam... ahogy -később- letettem ezt a maskarát és megmutattam a való énemet, nemcsak felszabadultabb lettem, hanem rájöttem, hol a helyem a világban és felismertem a valódi értékrendemet.

Nyugodtan lépj ki tehát a sorból, az egyenemberek közül, ha úgy érzed, nincs ott helyed. És hogy mások mit fognak ehhez szólni...? Ha ki mersz lépni a vonalkódozott emberek közül, már nem fog érdekelni. Már csak azért sem, mert Te is jobban megérted majd embertársaid működését, nem fogsz félni belevágni újításokba és megszabadulni régi hitrendszereidtől.

A Bak csillagkép, ahol égbolti értelemben látjuk a Holdat, pontosan ennek a felvállalásnak a szükségességét mutatja. Alatta a Déli Hal megadja a támogatást a magasabb szférákból, a Mikroszkóp pedig újabb utalás arra, hogy nézz mélyen a lelkedbe. Felette a Sas üzeni: ha megléped, amit szeretnél, szárnyakat kapsz. Az önfelvállalás most úgy hathat, mint egy üzemanyag, ami megadja a hajtóerőt az élethez. És még valami: a Vízöntő jegy szorosan kapcsolódik a barátsághoz, támogatáshoz. Ha az igaz énedet mutatod, barátságaid is igazabbá válnak. Lehet, hogy pár embertől ismét el kell köszönnöd, de aki nem fogad el Téged olyannak, amilyen valójában vagy, akkor érdemes végiggondolnod, mennyire is volt igaz a barátságotok.

individualism-nationalism.jpg

Az indiai rendszerben a Telihold a Sravana nevet viselő holdházban látható. E terület megerősíti a fentieket, erősíti az igaz alapokon nyugvó emberi kapcsolatokat.

Az arab rendszer szerint az Al Sa'd al Dhabih nevű, 22. holdház érintett, amely a minket nem szolgáló dolgok kiiktatásában nyújt segítséget.

A kínai értelmezés pedig a 9. holdházat ("Niú") említi - azon emberektől való elszakadást jelképezi, akikkel közös utatok végére értetek.

Áldás!

 

Fókuszban a tervek: Telihold a Bakban - 2020.07.05.

Július 5-én, vasárnap, 06:43-kor Telihold ragyog az égen a Bak jel 13. fokán, égbolti értelemben a Nyilasban látható égi szomszédunk, az Alnasl csillag felett, amely a Nyilas nyílvesszőjének a hegye, felette pedig a Sas szárnya. 

capricorn-zodiac-symbol-daniel-eskridge.jpg

A Nap, amely a Rák jelből világítja meg a Holdat, ismét fontos dolgokat mutat meg. A Bak az utolsó a föld-jegyek sorában, s a Nyilasból hozott fény az föld-elemhez kapcsolódó anyagba kerül. Megszületik a Belső Fény birodalma, mintegy megváltást hozva. A tudás bölcsességgé, a bölcsesség pedig tapasztalattá érik. Csak az életképes dolgok maradnak meg és vihetők tovább, lévén hogy a Bakot a Szaturnusz uralja - e bolygó kapcsán pedig tudjuk, hogy csak az időtálló dolgokat őrzi meg. Egy keményebb ciklus végéhez érkeztünk.

img_7841.jpg

A föld elemmel való munka az utolsó fázishoz érkezett: a Bikában az anyag megtermékenyítése, a Szűzben annak alaposabb megismerése volt a feladat, a mostani lépés pedig nem más, mint túlhaladni ezen! Túlhaladni a matérián és félérni a hegycsúcsra, egyedül, ahogy az igazi bakok is teszik. Nem fél, nem szédül, mert tudja, hogy az alatta lévő szakadék mélyén is ő van, és teste csak hatalmas lénye töredék-része! 

Megjelenik még a sorsfeladat is, a honnan jöttem-hová tartok kérdéskör is. A választ lelkedben (Hold!) találod meg, hiszen a múltból hozott tapasztalatok (Rák-Nap) megvilágítják a lelkedet. Pontosan tudni fogod, merre kell haladnod, a lelked már talán régóta tudja a választ, csak talán Te sem ismerted be Magadnak. Ezúttal azonban muszáj lesz, ha nem szeretnél tovább egy helyben toporogni. 

 

A Telihold utáni napon, 6-án égi kíérőnk végighalad a Bakban lévő három bolygón, a Jupiteren, a Plútón és a Szaturnuszon. Azaz, a lelki erő megtámogatja a kiterjedést (Jupiter), a transzformációt, a minőségi átalakulást (Plútó) és az időtálló dolgok tovább vitelét (Szaturnusz).

Célozzuk meg álmainkat, legyen terv, elképzelés, és tartsunk ki mellette - ahogyan azt a Nyilas nyila, az Alnasl csillag is mutatja, amely a Galaxis középpontjába céloz, ahol a Fény is születik.

Ha a magyar időt nézzük, a Telihold a 6-os házban látható - e terület kapcsolódik az egészséghez, annak megőrzéséhez, a szolgálathoz, a mindennapi dolgokhoz és kötelességekhez. Azaz a mély önvizsgálat meghozza a gyógyulást, és úgyszólván kötelesség lelkünkkel foglalkozni.

img_7844.jpg

Az indiai rendszerben a Purva Sadha, vénuszi jellegű nakshatra (holdház) érintett. A "sadha" vagy "asadha" jelentése győztes vagy legyőzhetetlen. Egyértelmű jelzés, ha kitartunk, legyőzhetetlenné válunk, a vénuszi jelleg pedig segít felfedezni tehetségünket.

img_7842.jpg

Az arab rendszerben az Al Na'amnevű holdházban ragyog a Telihold, amely segíti az elindulást. A kínai rendszer szerint pedig a 7. házban -amely a Ji nevet viseli- látható kísérőnk, amely a hivatalos ügyeknek, a megrekedt dolgoknak ad lendületet.

Áldás!

Képek: Pinterest (1), saját (2, 3, 4)

Tudással a célok felé: Telihold a Nyilasban - 2020.06.05.

Pénteken, 21:12-kor ragyog a Telihold a Nyilas jel 15. fokán, az égbolton a Kígyótartó és a Skorpió csillagképek átfedésében - ekkor lép a Tejútra égi kísérőnk.
img_0647-2.jpg
Az Ikrek-Nap/Nyilas-Hold poláris fényszöge által lelkünk legmélyebb zugai is láthatóvá válnak. Mind az Ikrek, mind a Nyilas változó jelek, azaz változásokat készítenek elő. Ez az Ikrek/Nyilas-tengely pedig a tudás tengelye.
Az Ikrek jelében lévő Nap a Bika-stációban megtermékenyített anyagot emeli a szellem szintjére, a Hold pedig a Skorpió elmélyültségét viszi tovább a Nyilasban a Tejút felé. 
A Skorpió csillagkép segít megszabadulni a fájó emlékektől, érzésektől, míg a Kígyótartó, ez a csodálatos, beavató csillagképi gyógyítja a sebeket. Ezt egy szertartással is megerősíthetjük: gyújtsunk egy fehér gyertyát vagy mécsest, gyújtsunk füstölőt is akár, helyezkedjünk el kényelmesen, lótusz-ülésben. Végezük el az alábbi légzőgyakorlatot háromszor: lélegezzünk be orron át, miközben elszámolunk 4-ig. Tartsuk bent a levegőt 6 számolásig, majd ismét 4-ig számoljunk, mialatt kifújjuk a levegőt a szánkon át. Ezután vegyük sorra a fájdalmainkat, félelmeinket, rossz emlékeinket. Mindegyiket egyenként dobjuk a lángba. Mindegy, mennyi időt vesz igénybe. Ha közben elragadnak az érzelmek, sírj bátran. A szertartás végén a mécsest hagyjuk leégni!
A Telihold pillanatában égi szomszédunk felett a Saik csillag ragyog, amely a Kígyótartó csillaga. A Holddal együtt rendkívül erőteljesen segíti a rossz érzésektől való megszabadulást. Különösen a féltékenység és a veszteség érzését. Alatta a Déli Korona látható, amely hatalmas, emelő erőket birtokol. Az elengedés sokszor jár fájdalommal, de ezt követően életünk megkoronázása következik. 
E Telihold egy részleges Hold-fogyatkozás is egyben, amely a tengerentúlról, az amerikai kontinensről jobban látható. Asztrolóigiai tekintetben rendkívül intenzíven tolja elénk a fenti témákat. Néhány kapcsolat (nemcsak magánéleti értelemben) megszakad, másnak pedig új jön. Karrier tekintetében is változásoknak nézhetünk elébe. 
Moonology-kártya: Telihold/Telihold a Nyilasban - Add át Magad az Isteninek/nézd a nagyobb képet!
img_7176.jpg
A Nyilas-Telihold lapjának üzenete: lépj vissza egyet és nézd a teljes, nagyobb képet! Milyennek látod a jelenlegi szituációt? Rengeteg áldást kaptál, csak lehet nem vetted észre, mivel inkább a problémákra koncentráltál. Értékeld, amid van, mielőtt tovább rohannál, adj hálát azért ami körbevesz, és engedd el szeretettel, ami menni akar. Merj nagyot álmodni és lépni a célod felé! 
Áldás!
Képek: Pinterest (1), saját (2, 3 - Moonology Oracle Cards)

Transzformáció: Telihold a Skorpióban - 2020.05.07.

Csütörtökön, 12:45-kor egzakt a Bika-Nap és a Skorpió-Hold poláris fényszöge, azaz Teliholdunk lesz - a két jegy 17. foka érintett. Égbolti értelemben a Hold ekkor a Mérlegben jár, felette a Kígyó feje látható.

A Bika-Nap sugarai megvilágítják lelkünk összes kis zugát, és arra kényszerülünk, hogy bevalljuk magunknak azt, amit valóban érzünk. Minden más meghal. A Skorpióval szemben lévő jel, a Bika az anyag, a Skorpió pedig ennek a halála. Az anyag illúziója szétesik, a szellem pedig felemelkedik. Fel kell ismernünk, amire nincs szükségünk, s így uralhatóvá válik a Halál. És így már nem kell félnünk tőle! A felesleges dolgok levágásával következik be a transzformáció, amely egy teljesen új minőségben szül újjá minket. Mint amikor a skorpió levedli páncélzatát, hogy Főnixmadárként emelkedjen fel a földről, Így szimbolizálván az anyag feletti hatalmat és a halál legyőzését.

april-full-moon-astrology.jpg

Ez a legerősebb mágia, ami csak létezik! Ezt mutatja az is, hogy a Telihold felett a Kígyó feje ragyog, amely a kézzelfogható varázslatok és a szellem felé emelt ösztönerők mutatója! Itt a változások a Skorpióban már minőségileg mennek végbe, ahogyan uralkodója, a Plútó is teszi. Valamit el kell veszítenünk. Ám nem maradunk muníció nélkül: ami az elveszített dolgok helyébe érkezik, sokkal magasabb szintű lesz, és szolgálni fogja fejlődésünekt - ezért itt nincs helye a fél-elemnek. Hiszen csak azt veszítheted el, ami soha nem is volt a Tiéd, csak az anyag illúziója miatt ragaszkodtál hozzá. 

_-.jpg

Az indiai rendszer szerint a Telihold a Visakha, jupiteri jellegű holdházban látható. Törekednünk kell arra, hogy amit csinálunk, ne csak fél szívvel csináljuk, hanem teljes erőbedobással. Ha elhatároztuk magunkat valami mellett, ne hagyjuk veszni. A jupiteri jelleg egyrészt ezt felnagyítja, másrészt szerencsét biztosít, ha nem adjuk fel. E terület istensége Indra, a vihar, az éltető eső ereje, valamint Agni, az őstűz. A tisztító vihar után születhet meg a tűz, mint teremtő erő.

E napon pont azon tulajdonságokon kell úrrá lennünk, amelyek visszaesést okozhatnak fejlődésünkben: az irigységen és az agresszión. 

Áldás!

Képek: Pinterest.

 

 

2020.04.08. - Telihold a Mérlegben

"Valamit valamiért..."

Április 8-án, 04:35-kor pontosodik be a Kos-Nap/Mérleg-Hold szembenállása, azaz Teliholdunk lesz a jegy 18. fokán. Égbolti értelemben a Szűz angyali részénél, a Holló csillagkép felett ragyog teljes terjedelmében hűséges kísérőnk. 

libra-super-full-moon-by-jens-fine-art-1-scaled.jpg

A Kos-Nap erőteljes, teremtő, tüzes energiái látszólag nem férnek össze a Mérleg-Hold egyensúlyra törekvésével, ám mégis így hozható létre a teljesség, hiszen a polaritásban benne foglaltatik a kiegyensúlyozás lehetősége is! Ezért nem definiálható "rossz" aspektusként a szembenállás, hiszen a mérleghinta-elv alapján ez az egyensúly elérését szorgalmazza, amely most duplán érvényes a Mérleg jel érintettsége révén. 

A bennünk buzgó tettvágy és energia fordítható saját, személyes fejlődésünkre, éppúgy, mint a másokkal való együttműködésre, amit a mostani helyzet egyébként is megkíván. Csak akkor jöhet létre az egyensúly, ha nemcsak a magunk, hanem mások érdekeit is szem előtt tartjuk. 

A Nap csillagképileg a Visszaúszó Hal fonákján látható ekkor; elveszettnek hitt képességek, érzések, tehetségek bukkanhatnak fel újra, amelyek a fent említett feladatok teljesítésében is segíthetnek. Alatta a Cet a belső megtisztulásban segít továbbra is, felette pedig egy igen érdekes csillag látható ekkortájt, a Sirrah, amely az Androméda béta, a Pegazus csillagképnek pedig az alfa csillaga. Osztoznak tehát ezen a csillagon, és most nekünk is ezt kell tennünk: megosztani, amink van, ha tehetjük, segíteni másokat. Kell ennél egyértelműbb jel?! Ezt a csillagot emlegetik még Alpheratz néven is, amely az arab alfaras kifejezésből ered, és ez szó szerint lovat jelent. 

Az Androméda az önként hozott áldozat, a Pegazus pedig a szintlépés. Ezek után nem nehéz összerakni, hogy az önzetlen másokon történő segítés hozza el az ugrást magasabb szintekre és a boldogságot - mindenki számára. Így mindenki nyer, a Moonology kártyában nem véletlenül nevezte el az alkotó Yasmin Boland e lapot win-win-nek, ami nagyjából annyit jelent, hogy mindenki csak nyerhet ezzel a hozzáállással. 

nevtelen.jpg

A Hold alatt a Holló segít felszámolni a káros minőségeket, és ahogy a nap folyamán eléri a Szűz Spica (alpha Virginis) csillagát, amely kalászt jelent, mi is tovább arathatjuk munkánk, áldozatkészségünk gyümölcseit. 

szuzmerleghold.jpg

Az indiai rendszer szerint a Telihold a Csitra, Mars-jellegű holdházat érinti, amely terület az új energiák építését segíti - ez persze akkor lehetséges, ha a minket nem szolgáló minőségeknek már búcsút intettünk. Kapcsolódik az alázathoz is, ami pedig a Szűz csillagképhez társítható téma. Az itt uralkodó indiai istenség Tvastrí, az Univerzum építőmestere.

Áldás!

Képek: Pinterest (1, 3), saját (2, Stellarium program screenshot)

süti beállítások módosítása