Május 13-án a Mars jegyet váltott, a levegős Vízöntőből a Halak jegyébe lépett a Zodiákusban, égbolti értelemben a Vízöntő csillagképben halad vörös bolygószomszédunk.
Véget ért egy marsikus ciklus, végigjártál egy igen hosszú utat. A Halak az összesítés, a tapasztalatok átgondolásának stációja.
Amikor a Mars legutóbb a Kosban tartózkodott (2017. január 29-2017. március 10.), milyen terveid voltak? Milyen vágyakkal indultál neki az útnak? Mi motivált? Gondolj vissza erre az időszakokra. A Kos-Marsnál hatalmas energiával vágtál bele a tervek megvalósításába, ám amikor az út felét megtette égi útján a vörös égitest, valamire rájöttél. Mégpedig arra, hogy energiád szétforgácsolása sem fizikailag, sem lelkileg nem hoz hasznot. Sőt, megbetegíthet.
Milyen volt a fizikai erőnléted? Voltak megmagyarázhatatlan tünetek, rosszullétek, amelyek az orvosi vizsgálat ellenére nem utaltak konkrét szervi bajra? A Bak-Mars az erőgyűjtésről szólt, a Vízöntő-Mars pedig a testi tünetek jelentéseinek megértéséről. Ráléptél a gyógyulás útjára, megértetted, hogy ha nem számolod fel a múlt dolgait, még mélyebbre süllyedhetsz ebben az állapotban, amit úgy hívnak: önsorsrontás.
A Halak jegyébe lépő harcias Mars a maradék rossz érzéseket, fájó emlékeket segít VÉGLEG felszámolni – hiszen a Halak egy ciklus végét jelzi a lélek fejlődésében. A Vízöntő csillagkép alatt pedig ott kezdődik az Eridánusz folyó, amely visszafelé folyik az égbolton. Fájdalmas utat jártál be, hiszen a múltból felbukkanó dolgok, események, személyek olykor fájdalmas tőrként forogtak szívedben, de ott a Főnix csillagkép is … ha most felszámolod és elengeded a maradék fájdalmakat, sérelmeket, csodálatos testi-lelki gyógyulás következik be – pirulák és egyebek nélkül…a Főnix pedig nem más, mint a felemelkedés jelképe. Lelked olyan érzéseit fedezheted fel, amelyek létezéséről talán nem is tudtál. S amikor a Mars a Kosba lép, már egy teljesen átlényegült, magasabb minőségű energiákat képviselő ember leszel, aki egóján túllépve megértette Isten üzeneteit. A Kos pedig Isten Báránya, vagyis a Feltámadást jelképezi. Te Magad is feltámadtál, újjászülettél.
Személyes szinten a Kos-házad eseményeivel fonja össze a Mars a Halak-házad dolgait.
“Amikor félsz, húzd ki a kardodat. Ragadj meg, és kaszabolj le mindent, ami gátol. Le a megbánással, és a félelmekkel, mindennel, ami a múlthoz köt, vagy a jövőhöz.”
(A békés harcos útja)
Áldás!
Képek: Pinterest.