A Chiron július 15-én retrográddá válik a Kos jel 12. fokán, egészen december 20-ig.
A Chiron a sebzett gyógyító, a karmikus sérülések jelölője. Rendkívül érzékeny pont a horoszkópunkban - itt érezzük magunkat sokszor "betegnek", olykor szégyenkezve és összetörve.
A Kos jelben gyakran generálhat elégedetlenséget, "nem tudom, hogy ki is vagyok valójában" - érzést, általános nyugtalanságot. Most, hogy az aszteroida retrográd, nincs más hátra: szembe kell néznünk a fájdalmainkkal. Ha az elmúlt napokban-hetekben sokszor érezted ezt, esetleg emlékek, érzések törtek fel lelkedben akár egészen kicsi korodból is, mind-mind a Chiron irányváltását jelezték előre, akár május végén-június elején is.
Május végén a legváratlanabb pillanatokban törtek fel bennem fájdalmas emlékek, érzések kicsi koromból, de leginkább két évszám eseményei jöttek elő: 1996 és 1997. Akkor voltam 11 éves, 1996 szeptemberében kezdtem az ötödik osztályt. Valami akkor nagyot fordult velem. Matekból nagyon jó voltam első osztálytól egészen negyedikig, aztán történt valami. Ötödikben vészesen rontani kezdtem, de a többi tárgy egész jól ment, különösen a magyar, amiből soha nem kaptam négyesnél rosszabb jegyet. A rossz érzés végigkísérte az szeptembertől december végéig tartó időszakot. Az év októberében szívinfarktusban meghalt a keresztapám, csak 48 éves volt, nagyon szerettem. Érdekesség, hogy ő is november 12-i Skorpió volt, mint én. A rossz matek jegyek mellett valami más is volt. Nem tudtam megmagyarázni, hogy mi, de szinte rettegtem. A karácsony és a két ünnep között beteg is lettem. Mindenkinek van valami elbaszott sztorija, sőt több is, én most felfedem az egyiket.
A szüleim munkahelye veszélyben volt, következő évben Anyukám pár hónapra munkanélküli is lett. Apukám bár már egy éve nyugdíjas volt (leszázalékolták), de talált egy kisebb pénzt hozó munkát. A nővérem dolgozott, igaz következő évben ő is pár hónapra munka nélkül maradt, megszűnt az állása. Ő 11 évvel idősebb nálam, amíg kicsi voltam, nem találtuk nagyon a közös hangot, csak játszani tudtunk együtt. A bátyám már évek óta külön élt. Úgy éreztem, teljesen magamra maradtam. Elkezdtem kamaszodni, fizikailag és lelkileg is változni. Kövér kislány voltam.
Nem segített a dolgon az sem, hogy az iskolában a tanárok, diákok egyaránt vegzáltak emiatt (katolikus suli...), sem az, hogy otthon is szépen kaptam az ívet emiatt. Meg a matek miatt is. Az ételbe menekültem. És '96 karácsonya és szilvesztere között történt valami, ami most, 25 évvel később igen élénken jelent meg a gondolataimban és gyötört, nagyon gyötört. A két ünnep közt elrontottam a gyomrom, túl sokat ettem. Öt tányér rakottkrumpli...de miért ettem ennyit? Éhes voltam? Vagy csak valami hiányt akartam pótolni? Azt hiszem, december 27-e vagy 28-a lehetett. Egész nap nem bírtam enni. Émelyegtem, fájt a gyomrom, hányingerem volt. Anyukám hozott be ugyan a szobámba egy szendvicset, de csak a felét bírtam megenni, és jobbára csak feküdtem. Estére még rosszabb lett. Anyu mondta, menjek ki a nagyszobába, megméri a lázamat, elvégre gyerekeknél gyakran láz is társul a gyomorrontáshoz. Megmérte a lázam, nem volt, de egyre rosszabbul lettem, és végül hánynom kellett. Kicsit jobb lett utána. Ezután fürdés, majd alvás. Kb. este 11 óra tájban arra ébredtem, hogy kavarog a gyomrom. Ismét hányás lett az eredmény. Borzalmas volt. De a legborzalmasabb az volt, hogy Apu tévézett a nagyszobában, a vécéből visszafelé igyekezve láttam, hogy a tévé - ami szemben volt az üvegajtóval - képernyője világít, és a rosszullétem igen erősen hallható hangjait hallva nem jött ki hozzám, hogy megnézze, milyen állapotban vagyok, vagy hogy főzzön nekem teát. Vagy megkérdezze, tegyen-e vödröt az ágyam mellé, ha éjszaka ismét hánynék. Anyu aludt, ebben biztos vagyok, mindig korán lefeküdt. Utólag persze eszembe jutott, hogy Apu egyszerűen elaludt a filmet nézve, tehát lehet nem is hallotta, ahogy kirobbanok a szobámból, hogy időben a vécéhez érjek. Vagy úgy volt vele, hogy nem óvodás vagyok, miután kihányom magam fogat mosok és lefekszem. Minden bizonnyal tudjátok, imádtam Apukámat, annak ellenére, hogy voltak vitáim vele is. Édesanyámmal több. Ők még abban a rendszerben nőttek fel, amikor nem volt divat kimutatni az érzéseket. Persze később ez oldódott, és édesapám utolsó éveiben nagyon közel kerültünk egymáshoz. De ez az emlék ahogy májusban feltört bennem, rettenetesen megkínzott. Volt, hogy napokig csak feküdtem és sírtam. Mindezt nem önsajnáltatásból írom le, hanem azért, hogy lássátok, mennyire komoly dolgokat tud produkálni egy ilyen, sokak által jelentéktelennek tartott objektum.
1997 az egyik legrosszabb év volt az életemben. Olyan dolgokat csináltam a testemmel, amely miatt a szüleim, sőt a nővérem is sokat veszekedtek velem. De magam sem tudtam, miért teszem ezt. Egyik pillanatról a másikra kezdődött. A semmiből. Emésztéssel kapcsolatos dolog volt. Matekból ötödik osztály végén megbuktam, ami további feszültséget szült. Amikor mondtam Édesanyámnak, hogy szeretnék egy tanárt, aki korrepetálna, üvöltött velem, hogy arra nincs pénz. Aztán megláttam az ő cigis dobozát a konyhaasztalon, meg Apu cigis dobozát, és Apu sörét a hűtőben (plusz kocsmába is járt vodkázni), kicsit furcsán éreztem magam. Ezekre van pénz, heti 2X1 órában egy matektanárra nincs? Én nagyon akartam javítani. A suliban sem kaptam segítséget a matektanáromtól, aki egyben az osztályfőnököm is volt. A nővérem elveszítette a munkáját, plusz feszültségforrás. Odáig fajult a dolog, hogy nővérem és Apám egyszer összeverekedtek. Ekkor nővérem elköltözött otthonról a bátyámhoz és annak akkori barátnőjéhez. Egyedül maradtam két labilis szülővel...
Még egyszer kihangsúlyozom: nem azért írom le mindezt, hogy sajnáltassam magam, hanem azért, hogy érzékeltessem ennek az égitestnek az igen erős működését. De őszintén szólva, jólesett ettől megszabadulnom most.
Mindenki azt a tévképzetet táplálja magában, hogy egy asztrológus vagy bármilyen más segítő élete makulátlan (kellene hogy legyen). De ez nem igaz. Mindenkinek van valami sötét titka, valami nyomasztó múltbéli dolga, a new age például pedig ezeket elnyomja - holott felszínre hozva engedhető csak el... mindenkinek, igen, még a segítőknek is van valami félrecsúszott dolog az életében, vakvágányra futott története. Aki azt állítja, hogy neki nem volt soha ilyen élménye vagy életszakasza, az egész egyszerűen hazudik. A kifelé szórt csillámpor alatt viszont nem csokitorta van...Azzal, hogy ezeket a dolgokat kiírtam magamból, megkönnyebbülve érzem magam, és őszintének is.
A Chiron retrográdsága ismét felhívja a figyelmet arra: csak lelki munkával tudod Magad gyógyítani. Szedheted a legdrágább étrendkiegészítőket, vitaminokat, nem lesz jobb. Ha igen, csak ideig-óráig. Amikor feldolgozzuk a fájdalmainkat, valójában elfogadjuk, hogy a fájdalom is a részünk, így tudunk szembenézni vele és letenni azt a részünket, amit eddig megpróbáltunk elrejteni. Eképpen gyógyulunk meg. A Chiron félig ember, félig ló, azaz egy kentaur. Félig halandó, félig halhatatlan, eképpen mi is széttört részek összessége vagyunk. Vannak olyan részeink, amelyeket elfogadunk és amelyekkel azonosulunk, és vannak olyan részeink, amelyeket megvetünk és elutasítunk és el akarjuk nyomni.
A Chiron retrográddá válása nem kevesebbet ad Neked, mint azt, hogy saját gyógyítód legyél. Visszahoz emlékeket, amely a széttört állapotot idézte elő. Az ezekkel való szembenézés és tudatos cselekvés (meditáció, jóga, spiritualizmus) pedig újra egésszé tesz minket. Majdnem fél év van előttünk, használjuk ki okosan ezt az időt. Legyél a saját gyógyítód, a saját sámánod (a Chiron archetípusa a sámán).
Személyes képletedben azt a házat nézd meg, amely felett a Chiron irányt vált, azaz ahová a Kos 12. foka került. Azon a területen fokozottan igazzá válik, hogy ha szembenézel ezekkel a dolgokkal, a terület meggyógyul. Érdemes nézni a Szűz jelben kezdődő házadat is, egyes asztrológusok szerint ugyanis a Chiron a Szűz jelhez kapcsolódik (a gyógyítás, szolgálat analógiái miatt).
