Asztrotitkok

2020.05.31. - vasárnap

2020. május 30. - Jurancsik Eszter

Vasárnap délutánig a Szűz jelben járó Hold szembekerül a Halak-Neptunusszal. Égi szomszédunk csillagképi értelemben is eléri a Szűzet, alatta a Holló látható. 

A megváltás (Neptunusz) csak akkor születhet meg, ha előtte a lelkedben rendet raksz (Szűz-Hold). Folytatódik tehát a lelki rendrakás, nagytakarítás. Esetleges érzelmi zavarainkat ne vetítsük ki környezetünkre, inkább nézzünk a lelkünkbe - ez az aspektus egyébként is ösztönözhet a spiritualitással való foglalkozásra. Másik iránymutatása ennek a fényszögnek, hogy nem szabad mindent azonnal elhinni. Szűrjünk meg kellőképpen minden információt. Vigyázzunk az alkohollal és a lakás vizes blokkjait tegyük rendbe. 

Holdunk délutánig trigont alkot a Bakban látható Jupiterrel és Plútóval, ez viszont sokat segít, hogy panaszkodás és hisztizés helyett észrevegyük az élet szépségét, főleg, hogy enyhülnek a koronavírus miatti szigorítások is, illetve a Plútó-trigon a terveinkbe vetett hitet erősíti, de hatékonyan segíti a rengenerációs folyamatokat is. Végezhetünk gyógyító szertartásokat, meditációkat.

5f9a6d1d9810c2d6c79bb00ede0c11da.jpg

Az Ikrek-Nap elérte a Tejút kapuját, onnan lép kvadrátba a Halak-Marssal. Miután az elmúlt napokban összegezhettük, milyen tapasztalatokkal gazdagodtunk az utóbbi időszakban, tiszta szívvel léphetünk az Istenek Útjára. Alatta látható a magyarok egyik vezércsillaga, a Tejút tartóoszlopa, a Szíriusz csillag. E csillag vezérfény az éjszakában, amikor a lélek legsötétebb óráit éli, akkor is ott van és reménnyel tölt fel. A hitnek most különösen kiemelt szerepe van, de nem a klasszikus, egyházi értelemben vett hitre gondoljunk most. Saját magunkban, a saját teremtő, létrehozó erőnkben kell hinnünk, amely hegyeket képes megmozgatni. 

A Nap az égbolt királya. Most ez a király minket is felruház hatalmával; élj vele! A Szíriusz a Nagy Kutya csillagkép legfényesebb csillaga, és a kutya mint szimbólum, mit mutat? Hát a hűséget! Leginkább a saját magunkhoz való hűséget. Életadó Napunk alatt ott látható Nimród (Orion), a nagy Égi Vadász is, amely a beavató erők egyik csillaképe, tehát a most következő napokban komoly felismerések, beavató élmények érnek bennünket. Megmutatják, hogy képesek vagyunk uralni sorsunkat, saját magunkat és nem másokat. 

Délután, 16:38-kor a Hold belép a levegős Mérleg Zodiákusba, előtérbe hozva a belső egyensúly iránti igényt, az harmóniateremtést és a külvilággal, társsal való kapcsolatokat. 

A Vízöntő-Szaturnusszal alkotott trigonja megadja a lehetőséget a kapcsolatok (nemcsak párkapcsolatok) stabilizálására, harmonizálására, ugyanakkor a lelki erőt is csúcsra járatja. 

A nap Energy-kártyája: kapcsolatok ápolása.

img_7084.jpg

A Hold Mérlegbe lépése kapcsán fókuszba kerülnek a kapcsolatok, mind a partnerkapcsolatok, mind az üzleti stb. kapcsolatok. Ezek tisztázása és a harmónia megteremtése fontos most, legyünk nyitottak, hallgassuk meg a másik felet is. 

Áldás! 

Képek: Pinterest (1), saját (2, Energy Oracle Cards)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asztrotitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr9915729850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása