Asztrotitkok


Nap és Merkúr a Bakban, Jupiter-Szaturnusz együttállás

2020. december 20. - Jurancsik Eszter

Hétfőn hajnalban a Merkúr átlép a Bakba, a Nap pedig délelőtt követi. 

A Merkúr ebben a szaturnuszi jegyben kicsit komolyabbá teszi a gondolkodást, első körben saját magunk mélyebb megértésére ad lehetőséget. Végiggondolhatjuk, honnan jöttünk és hová tartunk. Amikor a Merkúr a Rákban haladt (május végétől egészen augusztusig), milyen terveket szőttél, merre tekintettél? Ahhoz, amit akkor elterveztél, most megérkezik a lehetőség is, az út, amelyen haladhatsz a cél felé. 

merkurbak.jpeg

A Merkúr belépése a Bakba - 2020.12.21., 00:08

A Bakba lépő Nap a téli napforduló, a pogány hitvilágban Yule (júl) ünnepe. Reggelre a Természet egy éjszakás vajúdás után megszüli a világosságot, a Napot. A Bak-Nap céltudatossága és kitartása segít talpra állni, talpon maradni, hiszen e jegynek -hasonlóképpen a Skorpióhoz- rengeteg a belső tartaléka. Itt az ideje áttekinteni mindazt, amiért ebben az évben dolgoztunk, módosításokat eszközölni, majd előkészíteni egy még egyértelműbb és célzottabb tervet. A legfontosabb viszont, hogy választott céljaid mellett kitarts.

napbak.jpeg

A Nap belépése a Bakba - 2020.12.21., 11:03

A Bakba lépett Nap az Oroszlán-házad eseményeivel tölti fel a Bakban kezdődő házadat, vagyis a Bak-házzal kapcsolatos vágyaid, terveid megvalósításához megkapod a teremtő, kreatív energiákat. A Nap jegyváltásakor az égbolt tetején látható, a Meidum Coelihez közel, ennél világosabban semmi nem mutathatja, hogy azon célok mellett ki kell tartanunk, amelyek mellett elköteleztük magunkat. Menj előre, feljebb és feljebb, ahogyan az igazi bak is teszi. És végül felér a hegycsúcsra, ahonnan büszkén néz szét. 

És itt van a Jupiter/Szaturnusz együttállása a Vízöntőben, amely a délutáni órákban válik egzakttá (erről itt is olvashattok egy kis szösszenetet, bár inkább globális értelemben). Ennek a szövetségnek a legnagyobb ajándéka, hogy egyszerre ad realista és optimista látásmódot, amelyek birtokában a célok felé is határozottabban haladhatunk. Anélkül válhatunk erőssé, hogy merevek lennénk. Ez egy nagyon különleges időszak, és el tudjuk engedni azokat a régi meggyőződéseket, perspektívákat, amelyek már nem szolgálnak minket. Az is megtörténhet, hogy ami eddig elképzelhetetlen volt, azt most új, pozitív megvilágításban láttatja magát. Felfedezzük saját erőnket.

ap1904_692013.jpg

Sok lehetőség adódik, hogy megválogathassuk, mit szeretnénk, és döntéseinket a bölcsesség, saját meggyőződéseink irányítják, nem mások véleménye. Ritka csoda ez, amely csak 800 évente egyszer fordul elő, és szerencsésnek érezthetjük magunkat, amiért megélhetjük és ebből a különleges áldásból részesülünk. Maga a Bak-Nap is az újjászületés egyik jele, hiszen innentől még ha kevésbé feltűnően is, de hosszabbá válnak a nappalok, amely az új kezdetek ígéretének szimbóluma. Az elképzelések (Jupiter) földi szinten is megvalósulnak (Szaturnusz). Mindez a Vízöntőben történik, amely a humanitás, az alternatív megoldások, az indiviidum, az együttműködés és a letisztult jövőképek zodiákusa. Mindenki számára megadatik a lehetőség, hogy miközben saját céljai felé halad, másoknak is segítsen, akinek szüksége van rá, és elfogadja. 

Lendülettel, bölcsességgel előre: Jupiter direkt - 2020.09.13.

Szeptember 13-án, vasárnap a Jupiter a május óta tartó retrográd mozgásából előre indul a Bak jel 17. fokáról. Csillagképileg a Nyilasban látható, a Pajzs alatt.

Egy direkt irányba forduló planéta hatalmas energiákat segít felszabadítani, amelyek a szülés, születés, teremtés energetikájához hasonlatosak. A Jupiter ráadásul egy expanzív energiákat képviselő bolygó, hatalmas lendülettel. 

Az elmúlt hónapokban a fő téma a hit, a bölcsesség elérése, annak tovább adása komoly szinten előtérbe került sokunknál, főleg abban a horoszkópházunkban, amely a Nyilas jelben kezdődik, ahol a születési Jupiterünk áll illetve amely felett a tranzit Jupiter halad. Újra kellett gondolnunk-terveznünk dolgokat, felülvizsgálni azt, hogy mennyire tudunk hinni abban, hogy bölcsen tudunk cselekedni az adott horoszkópház dolgaiban?

radix_1_6.jpeg

Az eddigi hitrendszerek tisztázása, eredetük megtalálása, valamint az, hogy a jupiteri témakörökben kellő elszántsággal álltunk-e dolgokhoz, kiemelt fontossággal bírt. Ha hoztál egy döntést ezen témákban, elkötelezted Magad pl. egy irányzat mellett vagy épp kioldottál egy rakás bénító hitrendszert, az bizony hosszú időre, ha nem örökre határozza meg az életed. És mindezt egyedül csináltad végig. Lehet, egy kis segítség érkezett innen-onnan, de a fő munka a Tiéd volt, amit elértél az a Te érdemed, ahogyan a Bak is egyedül jut fel a hegy csúcsára. És nem fél, nem szédül. Bízik saját magában, ahogy nekünk is ezt kell tennünk a továbbiakban is. Ezáltal saját életed felett hatalmad lesz, a kétségek eltűnnek és végre bizalommal telve haladhatsz előre. Immár jövődet is eme bölcsességgel alakíthatod (Nyilas csillagkép).

A Jupiter előre indulása meglódítja a Nyilas jelben kezdődő házad témáival kapcsolatos történéseket, azon házad dolgait, ahol a születési Jupitered is található, és azon ház eseményeit is, amely felett éppen tranzitál - azaz, ahol a Bak jel 17. foka látható.

Vénusz/Neptunusz - és Merkúr/Jupiter-trigon - 2020.08.28.

VÉNUSZ/NEPTUNUSZ-TRIGON

Egzakttá vált a Rák-Vénusz és a Halak-Neptunusz trigonja. Az előző posztban tagalt Vénusz/Jupiter-szembenállásnál olvasható döntéshelyzeteket, kiegyensúlyozást jelentősen megkönnyíti ez a fényszög, hiszen a Neptunusz a Vénusz magasabb oktávjaként segít egy emelkedettebb lelkiállapotból szemlélni a helyzeteket párkapcsolati tekintetben. Ugyanakkor nemcsak erre a területre van hatással. Művészi énünk felébresztésére, szerelmi harmóniát megcélzó szertartások, érzelmi megtisztulásra irányuló meditációk végzésére is kiválóan alkalmas az elkövetkező néhány nap - az aspektus szeptember 2-ig aktív. Az égbolton a Vénusz még mindig a halhatatlanságot szimbolizáló iker, Pollux ölében látható, azaz, amit most létrehozunk, az örökre szól.

radix_1_2.jpeg

MERKÚR/JUPITER-TRIGON

A Szűz-Merkúr és a Bak-Jupiter között születő trigon segít a tanulásban, a gondolatok rendszerezésében és nagytakarításában is, amelyhez a Jupiter plusz löketet ad. A Szűz jel által képviselt rendszerezett gondolkodás, a tervezés végre a gyakorlatban is megvalósul, az eredmények pedig fizikai formát öltenek. Ha úgy érzed, túlgondolsz-túlagyalsz dolgokat, remek megoldás lehet erre a naplóvezetés, a blogírás. Így kiírod magadból a feszültséget, az egyik legjobb terápia túlpörgetett elmére. Ha zenével vagy más művészettel foglalkozol, vagy csak affinitást érzel ezek felé, dalszövegírással, versek költésével is megpróbálkozhatsz. A Merkúr az Oroszlán csillagkép alatt ragyog égbolti értelemben, a Zosma csillag alatt, amely a teremtő, létrehozó, kreatív energiákat képviseli.

Való éned újjászületése: Mars-Jupiter-Szaturnusz-Plútó kvadrát

Lassan, de biztosan kvadráttal érinti a Kos-Mars a Bakban járó Jupitert, Plútót és Szaturnuszt. Az égbolton vörös bolygószomszédunk a Visszaúszó Hal és a Cet csillagképek átfedésében látható, míg a másik három égitest a Nyilasban, a Pajzs és a Sas alatt. 

A Kos-Mars a vakmerő, bátor típus, míg a kiáradó Jupiter a Bakban megfontoltabb lesz, a Szaturnusz, aki "vendégül látja" őt, átadja neki komolyságát, míg a Plútó előkészíti a sorsfordulatokat. 

A Kos-Mars mindig vállalja önmagát. Nem ámít - sem magát, sem másokat, nem hazudik és nem hord álacrokat. Azt mondja: "ilyen vagyok, ha tetszik, ha nem, akinek nem tetszik, bekaphatja". Ha csak ennyi lenne a lényeg, akkor most véget is érhetne itt a cikk. De van még itt valami.

Mégpedig az, hogy a Mars szokatlanul hosszú ideig, január végéig tartózkodik saját jegyében, hiszen szeptember közepe felé retrográddá válik (erről majd külön cikk lesz). És ez bizony sokmindent elindít. A Mars a szeretet tüze és vére, a tűz világosságot teremtő ereje. Az önmagunk felett aratott győzelem, az ösztönök itt a fény hatására a szellem szintjére emelkednek. Ő a Hadvezér, aki megmutatja, mivel harcolunk, mibe fektetjük a legtöbb energiát.

asttttt.jpg

A Kos a létbetörés, az új kezdetek, a kezdet áldozatának minősége. Gondoljunk csak az "Isten Báránya" kifejezésre! Ismerős...?

E tüzes bolygó a saját jegyében a következőket erősíti fel: maximális tetterő és lelkesedés, rendkívül impulzív megnyilvánulások és gyors reakciók. Dinamika és optimizmus, magabiztos fellépés, erős akarat és érvényesülési vágy. És most, hogy a Mars kvadráttal, azaz tanító jellegű fényszöggel közelíti meg a Jupiter-Plútó-Szaturnusz hármasát, hallatlan feszültség keletkezik. 

A Mars és a Jupiter ilyen jellegű kapcsolódása arra tanít: fanatizálódás helyett a valódi bölcsesség felé törekedjünk.

A Mars-Plútó kvadrát üzenete: a mennyiségi és minőségi átalakulás folyamatban van, fogadjuk ami jön és engedjük, ami megy. Egész életünk gyökeres átalakítása a fő téma. Mindentől megszabadulni, ami már nem fér bele a megváltozott életünkbe. A Mars kapcsolódása a Plútóhoz egyre sürgetőbbé teszi a változtatásokat. Nincs mese, ki kell lépni abból, ami nem működik, ami használhatatlan, ami lehúz, energiát vesz el tőlünk. Legyen ez egy párkapcsolat, baráti kapcsolat, munkahely vagy bármilyen szituáció. A Plútó nem tesz kivételt a korosztályok között, hiszen generációs bolygó, csak éppen mindenkinek más-más életterületen jelöli ki a változtatások szükségességét. 

A Mars-Szaturnusz kvadrátja - amely augusztus 7-ével egzaltálódik - pedig a türelmet és a kitartást szorgalmazza a csípőből tüzelés és hisztériázás helyett. A botrányokozási vágyunkat inkább a sportban vezessük le, ha kell, szerezz be egy boxzsákot és akaszd a nappalid mennyezetére.

Nézzük a csillagképi helyzeteket! A Mars szeptember közepéig eljut majdnem a Cet végéig, de a Halak fonákjánál visszirányba kapcsol és retrográddá válik, egészen november közepéig. Azaz szépen elkezd visszafelé mászni a Vízöntő felé. A Cet kapcsán többször írtam - és asztrozófus kollégáim is, Zentai Anna, Paksi Zoli, Burger Anikó - a bibliai Jónás történetét, aki 3 napot töltött el egy cet gyomrában, de a görög naphérosz Héraklész is kapcsolódik a három naphoz, akivel ennyi ideig vajúdott anyja, Alkméné. A Hold is ennyi idő alatt halad végig a csillagképen, ám a Mars egészen január végéig itt lesz, tehát a háromnapos elvonulás helyett egészen január végéig lehetőségünk lesz az önvizsgálatra, és olybá fog tűnni ez a kicsivel több, mint fél év, mint egy önismereti tanfolyam - és valójában az is lesz. Akadnak majd emlékek, dolgok, amelyek felszínre hozatala közben fájdalmat érzünk, de fájdalom nélkül nincs gyógyulás sem! És itt lép ismét képbe az áldozathozatal fogalma, amelyet a Kos csillagkép szimbolizál, és amelyet január végén, a Cetet elhagyva elér a Mars. Ekkorra a megtisztulás végbemegy, és egy teljesen új, tiszta lapot kapunk, amelyre azt festünk, amit akarunk. A szabad akarat megvan!

img_8261.jpg

A Kos az új kezdet, egy teljesen új életszakasz, amelyet a lezárás előz meg, és amelyben már a valódi önmagunkat kell meglátnunk és vállalnunk ("ilyen vagyok, ha tetszik, ha nem, akinek nem tetszik, bekaphatja"). Miért mások elvárása szerint élnél, amikor lehetsz szabad is? Miért választanád a társadalom véleménye miatti szorongást, ha lehetsz boldog is? A szorongás blokkolja a cselekvést, amit a Kos és a Mars is szimbolizálnak. A fent említett kvadrátoknál felbukkanó problémaköröket is legtöbbször ez okozza. Az álbölcsességekbe kapaszkodás (alacsony szintű Jupiter) , a ragaszkodás olyan dolgokhoz, amelyek már nem szolgálnak minket (Mars/Plútó alacsony szinten megélve), és a frusztráció, amely a belső feszültségekből fakad (Mars és Szaturnusz alacsonyan megélve). A Kos csillagkép Hamal csillaga alatt fog ragyogni a Mars, amikor elhagyja a Cet csillagképet, e csillag pedig a Kos feje. A tiszta gondolkodás, a letisztult energiák olyan lehetőségeket hoznak majd, amelyről korábban álmodni sem mertünk.

December végével a Szaturnusz a Vízöntőbe lép, amelyből kaptunk már egy kis ízelítőt, megmutatta, hogy az indiviidum megőrzése mellett kollektív összefogásra van szükség. Most azonban véglegesen ebbe a jelbe helyezi át a székhelyét egészen 2023 márciusáig. Pár nap különbséggel a Jupiter is követi az Idő Urát. A társadalom szerkezete visszavonhatatlanul átalakul, legalábbis ennek jelei már ekkor látszódni fognak, és a Plútó, amely 2024-ben lép e jegybe, végleg elindítja a reformokat. De ezekről később írok még.

 

Fókuszban a tervek: Telihold a Bakban - 2020.07.05.

Július 5-én, vasárnap, 06:43-kor Telihold ragyog az égen a Bak jel 13. fokán, égbolti értelemben a Nyilasban látható égi szomszédunk, az Alnasl csillag felett, amely a Nyilas nyílvesszőjének a hegye, felette pedig a Sas szárnya. 

capricorn-zodiac-symbol-daniel-eskridge.jpg

A Nap, amely a Rák jelből világítja meg a Holdat, ismét fontos dolgokat mutat meg. A Bak az utolsó a föld-jegyek sorában, s a Nyilasból hozott fény az föld-elemhez kapcsolódó anyagba kerül. Megszületik a Belső Fény birodalma, mintegy megváltást hozva. A tudás bölcsességgé, a bölcsesség pedig tapasztalattá érik. Csak az életképes dolgok maradnak meg és vihetők tovább, lévén hogy a Bakot a Szaturnusz uralja - e bolygó kapcsán pedig tudjuk, hogy csak az időtálló dolgokat őrzi meg. Egy keményebb ciklus végéhez érkeztünk.

img_7841.jpg

A föld elemmel való munka az utolsó fázishoz érkezett: a Bikában az anyag megtermékenyítése, a Szűzben annak alaposabb megismerése volt a feladat, a mostani lépés pedig nem más, mint túlhaladni ezen! Túlhaladni a matérián és félérni a hegycsúcsra, egyedül, ahogy az igazi bakok is teszik. Nem fél, nem szédül, mert tudja, hogy az alatta lévő szakadék mélyén is ő van, és teste csak hatalmas lénye töredék-része! 

Megjelenik még a sorsfeladat is, a honnan jöttem-hová tartok kérdéskör is. A választ lelkedben (Hold!) találod meg, hiszen a múltból hozott tapasztalatok (Rák-Nap) megvilágítják a lelkedet. Pontosan tudni fogod, merre kell haladnod, a lelked már talán régóta tudja a választ, csak talán Te sem ismerted be Magadnak. Ezúttal azonban muszáj lesz, ha nem szeretnél tovább egy helyben toporogni. 

 

A Telihold utáni napon, 6-án égi kíérőnk végighalad a Bakban lévő három bolygón, a Jupiteren, a Plútón és a Szaturnuszon. Azaz, a lelki erő megtámogatja a kiterjedést (Jupiter), a transzformációt, a minőségi átalakulást (Plútó) és az időtálló dolgok tovább vitelét (Szaturnusz).

Célozzuk meg álmainkat, legyen terv, elképzelés, és tartsunk ki mellette - ahogyan azt a Nyilas nyila, az Alnasl csillag is mutatja, amely a Galaxis középpontjába céloz, ahol a Fény is születik.

Ha a magyar időt nézzük, a Telihold a 6-os házban látható - e terület kapcsolódik az egészséghez, annak megőrzéséhez, a szolgálathoz, a mindennapi dolgokhoz és kötelességekhez. Azaz a mély önvizsgálat meghozza a gyógyulást, és úgyszólván kötelesség lelkünkkel foglalkozni.

img_7844.jpg

Az indiai rendszerben a Purva Sadha, vénuszi jellegű nakshatra (holdház) érintett. A "sadha" vagy "asadha" jelentése győztes vagy legyőzhetetlen. Egyértelmű jelzés, ha kitartunk, legyőzhetetlenné válunk, a vénuszi jelleg pedig segít felfedezni tehetségünket.

img_7842.jpg

Az arab rendszerben az Al Na'amnevű holdházban ragyog a Telihold, amely segíti az elindulást. A kínai rendszer szerint pedig a 7. házban -amely a Ji nevet viseli- látható kísérőnk, amely a hivatalos ügyeknek, a megrekedt dolgoknak ad lendületet.

Áldás!

Képek: Pinterest (1), saját (2, 3, 4)

Hittel, kitartóan az átalakulás felé: a Jupiter, a Szaturnusz és a Plútó együttállása - 2020.07.02.

Július 2-án, 01:37-kor a Szaturnusz visszalép a Bakba, ezzel együttállásba kerül a szintén retrográd Jupiterrel és Plútóval. 

Találkozik egy szétáradó (Jupiter), egy összehúzó (Szaturnusz) és egy transzformatív (Plútó) energia. Mi sülhet ki ebből...?

transformation-joyce-huntington.jpg

A Jupiter: a szeretet bölcsessége, a Szaturnusz: az Idő Ura, az időt álló dolgok őrzője, a Plútó: a minőségi változás, a transzformáció princípiuma. Az égbolton a Nyilas erőterében, a Sas alatt látható a hármas találkozója. Ha a magyarországi időt nézzük, a három planéta a célokat jelölő X. házban áll össze. De mi a cél...? Persze, mindenkinek más, mondhatjátok most. Az energia, ami hajt minket, a teljes átalakulás mindenféle értelemben, ezt testesíti meg a Plútó. A két sorsbolygó, a Jupiter és a Szaturnusz energiájának összeadódása pedig jelzi: a társadalomban zajló események alól nem vonhatjuk ki magunkat, ám mindeközben saját, személyes céljaink területén is változásokra van szükség. 

De mit tehetünk?

Használjuk tudatosan a bolygók energiáit. Tervezgessünk, de maradjunk fél lábbal a földön. Őrizzük meg lelkességünket, de legyen B-tervünk is. Tegyünk továbbra is aktívan céljainkért, de ne sértsük soha mások érdekeit. Kerüljük mind a gőgösséget (alacsony szinten megélt Jupiter), mind a fösvénységet (alacsony szintű Szaturnusz). Kérjünk, de adjunk is. Tiszteljük a másikat, és a tekintélyt is megkapjuk. Haladjunk a jövő felé, de tanuljunk a múltbéli hibákból (de ne rágjuk magunkat miattuk). Mindez a Jupiter és a Szaturnusz kettőse, a Plútó pedig hihetetlen mértékű lelki erőt képes mozgósítani. Azaz, mindehhez megkapjuk a lehetőséget, egy vásznat, amelyre mi festünk. Rajtunk áll, mit festünk a vászonra. A Plútó, éppúgy, mint gyermekei, a Skorpió-típusú emberek, nem tűri a felszínességet. Amit teszünk, tegyük szívből - vagy sehogy! Ha a fentiekben taglalt módon cselekszünk, a legrosszabbnak hitt, legreménytelenebb, legbetegebb helyzetek is megoldást nyernek. Egy 20 éves korszak zárul le. Az utolsó Jupiter-Szaturnusz együttállás 2000 májusában volt. Akik akkor voltak kamaszok, most érnek be (én is akkor voltam 15 éves). Akik akkor taposták 40-es, 50-es éveiket, most átadhatják a bölcsességet a fiatalabb generációnak. Akik pedig akkortájt születtek, most nőnek fel. 

A retrográdság jelzi azon visszatérő témákat, amelyekkel behatóbban kell foglalkozunk az elkövetkező hónapokban. 

img_7794.jpg

A X. ház érintettsége világosan mutatja, hogy a célok, az előrelépés fokozott szerephez jut. Ez a ház analóg a Bak jellel, amelynek ura a Szaturnusz. Ha jól csináljuk a dolgokat -azaz a fenti módon- , a siker, az elismerés és a boldogság sem marad el. A Szaturnusz december 17-én, a Jupiter pedig 19-én lép át a Vízöntőbe, hogy aztán 20-án egy újabb egzakt együttállást produkáljanak - de ez már egy másik cikk témája lesz. Idő tehát van bőven. Használjuk okosan.

A Sas csillagkép, amelynek szárnyai alatt láthatjuk a három égitestet, mutatja: mi is felemelkedhetünk, újjászülethetünk. Ha szeretnénk. A lehetőség adott lesz erre. Tartsuk meg hitünket, ahogyan a Jupiter, csak az időt álló dolgokat vigyük tovább magunkkal, mint ahogyan a Szaturnusz, és engedjük át magunkat a transzformáló-átalakító, minőségi változást hozó energiáknak, amelyet a Plútó biztosít. 

Áldás!

Képek: Pinterest (1), saját (2).

 

Megnyert idő: retrográd Jupiter - 2020.05.14.-2020.09.13.

Május 14-én a Bak-Jupiter a jegy 27. fokán megkezdi négy hónapon át tartó retrográd mozgását, egészen a jegy 17. fokáig vándorol vissza. Égbolti értelemben ekkor a Nyilas és a Bak csillagképek átfedésében látható. 

A retrográd mozgás -ahogyan többször írtam- a Világtengelyekével megegyező mozgást jelent, s a hátráló mozgású planéta szimbolizálja jelentéstartalmának megfelelő kozmikus felelősségünket, korszak-alkotó ötleteinket. A Jupiter a szer-etet kiterjesztésének princípiuma, s általa a legszentebb munkák végezhetők el. Jelképezi továbbá a tisztességet, az erkölcsöt, a hitet, a tanítást, az Isten-keresést. A Bak érintettségének köszönhetően nem más a fő feladat a retrográd időszakban, mint az eddigi hitrendszerek tisztázása, eredetük megtalálása, valamint az, hogy a jupiteri témakörökben kellő elszántsággal álltunk-e dolgokhoz.

unnamed_2.jpg

Visszatérő események, személyek hozzák képbe a fenti témákat, igen változékony módon, hiszen a Jupiter is két változó jelet (Nyilas, Halak) ural. Minden felmerülő feladat megoldása rugalmasságot és hitet igényel, a magasabb szférák lényei felé fordulás, segítségük kérése, az ima, a kozmikus energiák megtapasztalásának igénye rendkívüli erővel törhet fel bennünk. Mindezek függetlenek az egyháztól! Nem kell templomba menned ahhoz, hogy meghallgassanak a Fentiek. Egyetlen dolog kell csak: az, hogy tiszta szívből, tiszta szándékkal kérd a segítséget! Az előrehaladással, tervekkel kapcsolatos változások megértése megy végbe, és most módosítani lehet, amennyiben szükségét érzed. Egy kis időt nyertél, amely csak előnyödre válik, ha okosan használod. Szeptemberre, amikor direktbe fordul a Jupiter, már a Pajzs alatt látjuk majd, amely az akkorra meghozott döntéseknek Isteni Védelmet ad.

Áldás!

 

 

Együttműködés: retrográd Szaturnusz - 2020.05.11.-2020.09.29.

Hétfőn retrográd mozgásba kezdett a Vízöntő-Szaturnusz a jegy első fokán, az égbolton pedig a Bak és a Nyilas átfedésében látható az Idő Ura.

A Szaturnusz március 22-én lépett a Vízöntő jelbe, mintegy ízelítőt adva az e területen való tartózkodásából. Júliusban visszalép a Bakba, majd decemberben végleg elhagyja a jegyet és immár végleg a Vízöntőbe lép.

Az elmúlt másfél hónapban az együttműködésből, a segítségnyújtásból és az alternatív megközelítésekből kaptunk kóstolót. Nem véletlenül ekkor kezdett el tombolni hazánkban is a koronavírus, főleg az idősebb korosztályból szedve áldozatait, illetve azokat, akik egyébként is komoly, súlyos, krónikus betegségekkel éltek együtt (a Szaturnusz egyaránt jelképezi az idős embereket és a krónikus betegségeket - ugyanakkor az út végét is). 

A retrográdság a Világtengelyekével megegyező mozgás, azaz, amit ebben az időszakban alkotunk, sorsfordító erővel bírhat. 

9794746.jpg

Mindannyian vágyunk egy jobb életre, életminőségre, több boldogságra és sikerre. Igen ám, de ehhez bizonyos lépcsőfokokat végig kell járni. Kinek így, kinek úgy, de muszáj. Ha el tudtál jutni odáig az elmúlt hetekben, hogy valamilyen formában segítettél valakinek, akinek szüksége volt erre, -legyen az kisebb pénzösszeg, egy cselekedet vagy csak pár kedves, őszinte szó- akkor jó úton haladsz, így amikor a Küszöb Őre eléri a Bak jegyet, csak pár porszemet kell lesöpörnöd a polcokról. Ellenben, ha nem így történt, alapos önvizsgálatra lesz szükséged, amelyre a retrográd időszak remek alkalom. Mert ez esetben valami komoly félelem, blokk gátolt meg a Vízöntőhöz társítható segítségnyújtásban. Természetesen most arról a segítségről beszélek, ami szívből jön, hiszen az ilyen, nem erőltetett segítségnyújtás minden esetben célba ér, azaz erre -csúnya, kapitalista szóval- igény van. 

A másik aspektusa a dolognak, hogy akárhol is járj spirituális utadon, nem jelentheted ki azt, hogy X, Y, aki szintén a spirituális utat rója, mennyire alacsony szinten van, mennyire szar, mennyire szánalmas, stb. Egész egyszerűen nincs jogod ehhez. Ugyanis van az a tény, hogy nem mindenki lehet ugyanazon a szinten. A kozmikus fejlődés létráján mindenki más fokokon van éppen. Akiről azt érzed, lejjebb van, mint Te, hát legyél szíves és nyújts neki segítő kezet. Ha elfogadja, elfogadja, ha nem, akkor meg nem. De Te nem vagy több csak azért, mert lobogtatod a papírjaidat, bizonyítványaidat, vered a melled arra, hogy ennél vagy annál a baromi nagy nevű mesternél tanultál. Csak ettől több lennél és mások felett álló?

spiritual-ego.png

A másik tény: mindenki szopik. Ha milliomos vagy, szopsz a pénz miatt, mert rettegsz, hogy elbukod, vagy éppen az egészséged miatt aggódsz, mert az meg nincs rendben, vagy épp a házasságod, párkapcsolatod van romokban. Mindenki a saját szintjén nyomorog. Az, aki most kezdett spiritualizmussal foglalkozni, annak az a legnagyobb nehézsége, hogy ki tudja válogatni a hiteles forrásokat, a haladóknak a helyes gyakorlatokkal lehetnek gondjaik, a tanítók meg szopnak a hivatalokkal-pénzügyekkel-tanítványokkal is. Ne szépítsünk semmit, ez így működik. Erre írom, mindenki a saját szintjén nyomorog, konyhanyelven: mindenkinek van valami elbaszott dolga (nyugi, nekem is). 

Ezen felül az anyaghoz, tárgyakhoz való kapcsolódásunk is terítékre kerül. Legyen szó akár a bankszámládról, a tárgyaidról, amelyek körbevesznek, vagy a rengeteg vécépapír-liszt-cukor hármasáról...

Szeptember 29-én fordul direktbe a planéta, addig bőven van idő, az egész nyár előttünk áll, hogy felülvizsgáljuk gondolatainkat, eddigi tetteinket.

Áldás!

Képek: Pinterest. 

 

2020.04.05. - Jupiter/Plútó-együttállás

Mosolyogva a Káoszon át az Új Világrendbe

Április 5-én, 03:47-kor pontosodik be a Jupiter és a Plútó együttállása a Bak jel 24. fokán. Ugyan a Szaturnusz továbblépett a Vízöntőbe, de még e bolygó is kapcsolódik a kettőshöz. Nemcsak fényszögileg, hanem más értelemben is: az ő uralma alatt egyesül a két planéta.

A csillagos égbolton ez a konjunkció a Nyilas erőterében, a Pajzs alatt jön létre, amely Isteni Védelemmel lát el bennünket - ám ezzel nem szabad visszaélni!

2020-04-03-jupiter-pluto-720x377.jpg

A Jupiter a kiterjedés, a bölcsesség égiteste, a Plútó pedig a következőket képviseli: szélsőségek, gyökeres változások, élet-halál, szex, titkok, azok felszínre kerülése, a régi rend vége. A Bak a célok, a "hová tartok"-kérdéskör, a kemény munka.

Az elmúlt hónapokban már éreztette hatását a két bolygó, ahogyan közelített egymáshoz. De tekintsünk egy kicsit vissza 2007-re! Ez év december végén állt együtt a Jupiter és a Plútó, akkor a Nyilas jegyében. Alig egy hónappal később kirobbant a nagy gazdasági világválság. 

Az idei első Jupiter/Plútó együttállás, áprilisban (a második június 30-án, a harmadik november 12-én lesz) a 12. házban jön létre. E terület a befelé fordulás, karma, előző életek.

Személyes szinten a próbatételek újabb adagja érkezik, ám ha kitartóak maradunk, az eredmények is megérkeznek. A célszalag előtt feladni a biztos bukás. Ám ehhez áldozatokat is hoznunk kell. A szaturnuszi uralom a Jupiter által felhalmozott dolgokból lefaragja azt, ami nem szükséges, a Plútó pedig végleg eltemeti. Bízzunk belső bölcsességünkben (Jupiter), regenerációs erődben (Plútó), így minden eddiginél erősebbé válva kerülsz ki ebből.

tenor.gif

Olyan érzések, késztetések jelentkezhetnek, amelyek eddig talán sosem, előző életből hozott, befejezetlen feladatok teljesítése, rengeteg embernél az intuíció hihetetlen kiélesedése. Nézd meg, melyik horoszkópházad felett jön létre a két bolygó találkozója! Ezen területen működik legaktívabban ez az áttranszformáló energia. A sok szenvedés után úgyszólván újjászülöd Magad. A Jupiter szerencsére kellő optimizmussal ruház fel minket, hogy ennek a jó oldalát élhessük meg. A hamuból újra tűz éledhet, amely még több erőt biztosít, használjuk okosan.

Globális szinten a dolog kicsit összetettebb. Azon hatalmak, amelyek harácsolás, mások kizsákmányolása által kerültek jó pozícióba, bukni fognak. A szaturnuszi befolyás alá került Plútó egyik pillanatról a másikra, villámcsapás-szerűen rombolja le ezeket a hatalmakat, és ami a helyére kerül, mindenki számára előnyösebb lesz.

p04nkg2c.jpg

A Jupiter-Plútó összefogása pedig gondoskodik arról is, hogy amit eddig elhallgattak, az napvilágra kerüljön és minden egyes ember megtudja az Igazságot - ez ugyanis minden embernek joga! Rengeteg botránynak lehetünk majd szem-és fültanúi: a korrupció elbukik, fejek fognak hullani. Olyan fejek, amelyek orrukat túl magasan hordják. És akiknek a kezében emberéletek vannak. Akik gátlástalanul áttapostak a gyengéken, a védteleneken. Mindenki fizetni fog, a számlát benyújtják. Akik biztosnak hitték helyzetüket, egy szempillantás alatt a földön találják magukat. 

A régi rendnek vége, game over. Ezt kiválóan felvezette a koronavírus, amelyet a Plútó szabadított a világra. Tessék, itt van a változás, amit mindig emlegettünk, a karantén, akár hatósági, akár önként vállalt, kiválóan szimbolizálja a 12. ház által képviselt dolgokat-feladatokat: a magunkba nézést, a meditációt, az önvizsgálatot.

Áldás!

Képek: Pinterest.

 

süti beállítások módosítása