Asztrotitkok

Együttműködés: retrográd Szaturnusz - 2020.05.11.-2020.09.29.

2020. május 11. - Jurancsik Eszter

Hétfőn retrográd mozgásba kezdett a Vízöntő-Szaturnusz a jegy első fokán, az égbolton pedig a Bak és a Nyilas átfedésében látható az Idő Ura.

A Szaturnusz március 22-én lépett a Vízöntő jelbe, mintegy ízelítőt adva az e területen való tartózkodásából. Júliusban visszalép a Bakba, majd decemberben végleg elhagyja a jegyet és immár végleg a Vízöntőbe lép.

Az elmúlt másfél hónapban az együttműködésből, a segítségnyújtásból és az alternatív megközelítésekből kaptunk kóstolót. Nem véletlenül ekkor kezdett el tombolni hazánkban is a koronavírus, főleg az idősebb korosztályból szedve áldozatait, illetve azokat, akik egyébként is komoly, súlyos, krónikus betegségekkel éltek együtt (a Szaturnusz egyaránt jelképezi az idős embereket és a krónikus betegségeket - ugyanakkor az út végét is). 

A retrográdság a Világtengelyekével megegyező mozgás, azaz, amit ebben az időszakban alkotunk, sorsfordító erővel bírhat. 

9794746.jpg

Mindannyian vágyunk egy jobb életre, életminőségre, több boldogságra és sikerre. Igen ám, de ehhez bizonyos lépcsőfokokat végig kell járni. Kinek így, kinek úgy, de muszáj. Ha el tudtál jutni odáig az elmúlt hetekben, hogy valamilyen formában segítettél valakinek, akinek szüksége volt erre, -legyen az kisebb pénzösszeg, egy cselekedet vagy csak pár kedves, őszinte szó- akkor jó úton haladsz, így amikor a Küszöb Őre eléri a Bak jegyet, csak pár porszemet kell lesöpörnöd a polcokról. Ellenben, ha nem így történt, alapos önvizsgálatra lesz szükséged, amelyre a retrográd időszak remek alkalom. Mert ez esetben valami komoly félelem, blokk gátolt meg a Vízöntőhöz társítható segítségnyújtásban. Természetesen most arról a segítségről beszélek, ami szívből jön, hiszen az ilyen, nem erőltetett segítségnyújtás minden esetben célba ér, azaz erre -csúnya, kapitalista szóval- igény van. 

A másik aspektusa a dolognak, hogy akárhol is járj spirituális utadon, nem jelentheted ki azt, hogy X, Y, aki szintén a spirituális utat rója, mennyire alacsony szinten van, mennyire szar, mennyire szánalmas, stb. Egész egyszerűen nincs jogod ehhez. Ugyanis van az a tény, hogy nem mindenki lehet ugyanazon a szinten. A kozmikus fejlődés létráján mindenki más fokokon van éppen. Akiről azt érzed, lejjebb van, mint Te, hát legyél szíves és nyújts neki segítő kezet. Ha elfogadja, elfogadja, ha nem, akkor meg nem. De Te nem vagy több csak azért, mert lobogtatod a papírjaidat, bizonyítványaidat, vered a melled arra, hogy ennél vagy annál a baromi nagy nevű mesternél tanultál. Csak ettől több lennél és mások felett álló?

spiritual-ego.png

A másik tény: mindenki szopik. Ha milliomos vagy, szopsz a pénz miatt, mert rettegsz, hogy elbukod, vagy éppen az egészséged miatt aggódsz, mert az meg nincs rendben, vagy épp a házasságod, párkapcsolatod van romokban. Mindenki a saját szintjén nyomorog. Az, aki most kezdett spiritualizmussal foglalkozni, annak az a legnagyobb nehézsége, hogy ki tudja válogatni a hiteles forrásokat, a haladóknak a helyes gyakorlatokkal lehetnek gondjaik, a tanítók meg szopnak a hivatalokkal-pénzügyekkel-tanítványokkal is. Ne szépítsünk semmit, ez így működik. Erre írom, mindenki a saját szintjén nyomorog, konyhanyelven: mindenkinek van valami elbaszott dolga (nyugi, nekem is). 

Ezen felül az anyaghoz, tárgyakhoz való kapcsolódásunk is terítékre kerül. Legyen szó akár a bankszámládról, a tárgyaidról, amelyek körbevesznek, vagy a rengeteg vécépapír-liszt-cukor hármasáról...

Szeptember 29-én fordul direktbe a planéta, addig bőven van idő, az egész nyár előttünk áll, hogy felülvizsgáljuk gondolatainkat, eddigi tetteinket.

Áldás!

Képek: Pinterest. 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asztrotitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr6815681126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása