Szombaton délelőtt a Nyilas-Hold/Ikrek-Vénusz polaritása a párkapcsolati, illetve anyával való konfliktusok tisztázására késztethet minket, ugyanakkor óva int a túl sok cukor és alkohol fogyasztásától is. Se étel, se ital tekintetében ne essünk túlzásokba. A Hold-Neptunusz kvadrát mindezt megerősíti, plusz utalás arra is, hogy érzelmeinket hiszti és nyavalygás nélkül mutassuk ki. A félreértéseket bölcsességgel és őszinteséggel oldjuk meg. Holdunk délelőtt égbolti értelemben a Skorpió csillagkép szíve, az Antarész csillag felett halad el, a Kígyótartóban, amely a szeretet gyógyító erejét hivatott szimbolizálni és felerősíteni. Meditáljunk, imádkozzunk tehát a testi-lelki gyógyulásért tiszta szívvel, szer-etettel!

A Bika-Merkúr eközben trigont alkot a Bak jelben található Jupiterrel és Plútóval; a praktikus gondolkodás és az Univerzum végtelen bölcsessége tökéletesen kiegészítik egymást, fizikai síkra hozhatók az eddig elméletben létező dolgok - minden. Jól vigyázzunk tehát, mit kívánunk, mert teljesül. Emellé hozzáadódik a Plútó regenerációs képessége, azaz a gyógyítás fokozottan működik.
E napon 22:49-kor kezdődik a 18. holdnap, szimbóluma a tükör.
Nagyon jó napnak számít. Ezen a napon az ember képes önmagát felismerni a saját tükrében, látja hol tart a fejlődésben. Megfigyelhetjük mit is mutat nekünk ez a tükör, láthatjuk mennyire éles a kép, nagyított vagy éppen kicsinyített, mennyire torz stb.
Mindaz, ami a 18. holdnapon velünk történik nem más, mint a lényegünk visszatükröződése. Személyiségünket tükrözi az ahogyan reagálunk ezen a napon az eseményekre. Az életünk olyan, ahogyan azt érzékeljük és ahogyan arra reagálunk. Nagyon fontos tehát, hogy mit teszünk, hogyan gondolkodunk ezen a napon. Nemcsak önmagunkkal kell foglalkoznunk, hanem segítenünk kell másoknak is, mert a tükörkép kölcsönös!
A 18. holdnapon nem tanácsos sokat aludni, célszerű minél kevesebb ételt fogyasztani, illetve a szervezetünk tisztításával foglalkozni. Bőrünk tisztítása, a szauna, a masszázs ilyenkor különösen hasznosnak bizonyul. A húsevés, az alkoholfogyasztás és a dohányzás ezen a napon kerülendő, a magvak és a növényi olaj fogyasztása viszont ajánlott.
Vasárnap hajnalban a Hold a Nyilas csillagkép Alnasl csillaga felett halad el, amely a Nyilas csillagkép nyílvesszőjének hegye. Álmaink megmutatják, merre tartunk céljaink vezető felé utunkon, illetve hogy mit szükséges tennünk. Reggelre szextillel kapcsolódik a Vízöntő-Marshoz, amely óriási energiákat szabadít fel, érdemes ezt fizikai munkavégzésbe, sportba invesztálni. Ha tehetjük, legalább telefonon beszéljünk barátainkkal, sokat segíthet most, ha megosztjuk egymással érzéseinket, gondolatainkat.
A Nap trigonja a Bak-Jupiterrel és Plútóval megadja a lehetőséget tudásunk újra-felfedezésére és a regenerálódásra, használjuk tehát ezeket az energiákat. Napunk szextilje a Neptunusszal kedvez a művészeti, spirituális dolgok gyakorlásának, különösen a kora délutáni órákban.
A Hold ekkor átlép a Bakba, amely céljainkat helyezi ismét előtérbe, gondoljuk végig, merre tartunk és mit kell esetlegesen módosítani e tekintetben. Együttállása a Leszálló Holdcsomóval pedig megmutatja, milyen minőségeket kell magunk mögött hagynunk.
Ez a nap a 19. holdnap, szimbóluma a pók, és 23:56-kor veszi kezdetét.
A lélek tisztulásának napja egyben, amikor célszerű végig gondolni tetteinket, megbánva bűneinket, megszabadulva a bennünket fölöslegesen terhelő büszkeségtől.
A spirituális fejlődésükkel foglalkozó emberek ezen a napon lehetőséget kapnak arra, hogy saját gondolataikat megkülönböztessék az idegen gondolatoktól. Gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy más emberek gondolataival egyben azok problémáit is befogadjuk. A 19. napon erősíthetjük az “ő problémája, nem az enyém” elvet.
A lakás, a családi ház energetikája szoros kapcsolatban áll a bentlakókkal, ezért a 19. holdnapon célszerű ezt a környezetet is megtisztítani. Szűk családi körben asztalhoz ülve, gyújtsunk mécsest vagy gyertyát, és békés gondolatainkkal segítsük az idegen energiák távozását. Eközben mi magunk is szabaduljunk meg a bennünk megbúvó haragtól és rossz gondolatoktól. Ezen a napon semmiképpen se káromkodjunk és lehetőleg ne kerüljünk szoros kapcsolatba idegen emberekkel. Ne adjunk és ne vegyünk fel kölcsönt ezen a napon.
Áldás!
Képek: Pinterest.