Emberek, akik csak úgy, látszólag minden ok nélkül felszívódtak. Családjuk, ismerőseik soha többé nem látták őket; mintha csak kisétáltak volna a valóságból. De vajon mi történt velük?
Napjainkban minden országban mintegy 500-1000 embernek vész örökre nyoma. Vannak közöttük, akik új életet kezdenek, külföldre szöknek, új családot alapítanak, valamilyen kilátástalan helyzet elől menekülnek. Mások bűncselekmény áldozataivá válnak és/vagy meggyilkolják őket. Azonban mi van azokkal, akikkel bizonyíthatóan egyik sem történik meg ezek közül, és sem élve, sem holtan nem kerülnek elő?
Keresték őket, nyomoztak utánuk, de sehol semmi jel, és persze számtalan elmélet próbálja megmagyarázni, hová lettek, mi lett velük. Ezekben az esetekben az a tragikus, hogy szeretteik, barátaik még csak meg sem gyászolhatják az eltűnt rokont, ismerőst, de nem is lehet tudni, hogy élnek-e vagy már halottak.
Nézzük meg a leghíresebb ilyen eseteket!
Csak a fejkendő és a bilincs maradt
Az első jól dokumentált ilyen eset 1579 tavaszán a franciaországi Arles városában történt. Egy vallási körmenet zajlott, amelyben egy helyi polgárlány, Pierrette Darmelle vitte Szent Klára szobrát. Egyszer csak sikoltozás hallatszott, és a tömeg szeme láttára a fiatal lány a kis szoborral együtt szertefoszlott a levegőben – csak a fejkendője maradt a földön. Az eset Franciaországban hatalmas port kavart, és a kor szellemiségének megfelelően arra a következtetésre jutottak, hogy maga az ördög rabolta el Pierrette-t.
1809-ben egy hasonló eset még nagyobb botrányt robbantott ki. A brit diplomata, Benjamin Bathurst egy kisebb társasággal hintón utazott Hamburg felé. Délben megálltak ebédelni egy fogadóban, Perelberg városában. A hangulat derűs volt, a fogadót pedig véletlenszerűen választották ki, így szó nincs arról, hogy esetleg összeesküvés állna a háttérben. Miután ebédeltek, a társaság tagjai kimentek a fogadó elé, hogy a hintóba visszaszállva folytassák útjukat. Bathurst is megkerülte a kocsit, hogy ne a sáros útról szálljon fel, de a hintóba már nem szállt be: egyszerűen eltűnt. Útitársai nem hallottak és láttak semmit, nyom sem utalt dulakodásra, emberrablásra. Napokig kerestették a férfi még a német hatóságokkal is, de hiába: soha többé nem került elő.
A következő eset 1811-ből származik. A danzigi várbörtön krónikája jegyezte fel, hogy a rabok épp az udvaron töltötték sétájukat, amikor a francia származású sikkasztó és kalandor, Diderici csak úgy „kifakult” ebből a világból. Eltűnése lassan ment végbe; először a lába lett láthatatlan, majd a felsőteste és végül a feje. Csak a láncai és bilincsei estek a földre, nagy csörrenéssel.
"Kifutott a világból a maratonista"
1873-ban az angliai Leamington városában egy James Worson nevű férfi híres futórekordernek számított. Többször rekordidőt tett meg a városok között, és fogadást kötött barátaival: szeptember 3-án megteszi a Leamingtonból Coventrybe vezető, 20 mérföldes (~32 km) utat úgy, ahogyan azt előtte senki. El is indult, barátai lovas kocsin ülve követték őt. Egyikük egy fényképezőgépet is magával vitt. A hangulat vidám volt, senki nem gondolt semmi rosszra. Az út háromnegyedénél jártak, amikor Worson hirtelen megbotolott és iszonyú hangon felüvöltött. Ez volt róla az utolsó emlék, mert a futó soha nem ért földet, hanem szó szerint „beleesett a semmibe”. Örökre eltűnt.
A fotó azt az útszakaszt ábrázolja, ahol Worsonnak nyoma veszett
Barátai közül, aki a fényképezőgépet vitte, lefotózta a férfi utolsó lábnyomait, és ahol eltűnt, semmi további jel nem maradt a földben. Barátai, családja nem akarták a dolgot elhinni. Napokon át kutatták a közeli erdőt, az utat, minden bokrot átvizsgáltak, de hiába. A nyomkereső kutyák azonban nem voltak hajlandók arra a helyre menni, ahol Worson eltűnt, nyüszíteni, ugatni kezdtek és nem lehetett odavonszolni őket. Az esetet még furcsábbá tette, hogy évekkel később bejelentések érkeztek a helyi hatóságokhoz, hogy az éjszakában egy zöld ruhás alakot látnak futni ezen az útvonalon, Leamingtonból Coventry felé. Ám egy ponton hirtelen nyoma vész – pontosan ott, ahol korábban a maratonista is eltűnt...
És ha egyszer visszatérnek...?
A megmagyarázhatatlan eltűnések az emberiség egyik legnagyobb kihívását jelentik. Az eltűntek hozzátartozóinak pedig hatalmas érzelmi teher, hiszen nem tudják, mi történt szerettükkel, hogy életben van-e még valahol, vagy már meghalt, és így méltó búcsút sem tudnak venni tőle. A legtöbben ilyenkor a nyomozás lezárását követően is reménykednek, hogy az eltűnt személy előkerül.
Mi lehet ennek a tudományos magyarázata
Ma már köztudott, hogy léteznek úgynevezett féreglyukak (Einstein-Rosen-hidak), amelyek egyes elméletek szerint „átjáróként” működnek „párhuzamos univerzumokba”. Ezzel a feltételezéssel Rodney Davies ausztrál születésű fizikus és asztronómus foglalkozott behatóan, ő gyűjtötte össze a fenti eseteket könyvében, sok hasonló történettel. A tudós meg volt győződve arról, hogy ezeket a rejtélyes eltűnéseket valamilyen ismeretlen téridő-anomália okozhatja. Úgy vélte, olyan erő munkálkodik a Földön, amely képes lyukat hasítani a téridőfalon és átteleportálni személyeket, tárgyakat egy párhuzamos világba. Ám azt sem tartja kizárhatónak, hogy egy eddig ismeretlen erő hatására egy objektum atomjaira hullik, majd tetszőleges távolságban újra felépül – akár egy másik dimenzióban.
A féregjárat (vagy féreglyuk) vékony, csőszerű képződmény, ami az Univerzum (vagy más univerzumok) két távoli, görbületmentes területét köti össze. A féreglyukról szóló elmélet a Világegyetem kialakulásának elméleteiből született, közvetlen következménye annak a feltevésnek, hogy a tér pontjai kaotikusan összekötött állapotban vannak vagy lehetnek.
Köddé vált a falu és a világítótorony személyzete
Az egyéni eltűnéseknél azonban jóval összetettebb és furcsább jelenség a csoportok eltűnése. Klasszikus példa erre az 1930-as Anjikuni-eset, amikor egy teljes kanadai inuit (eszkimó) falu lakossága tűnt el nyomtalanul, de oly módon, mintha egy átlagos napon egyszerűen „kivarázsolódtak” volna a helyükből.
A falu teljes lakossága eltűnt
Nem utalt semmilyen nyom támadásra vagy erőszakra, csak egyszerűen nyomuk veszett. Tárgyaik maradtak a helyükön, ám bizarrabb színezetet ad a történteknek az a tény, hogy a halottak is eltűntek sírjaikból - ám itt sem utalt semmilyen nyom arra, hogy kiásták volna őket.
1900-ban egy világítótorony három tagú személyzetének veszett nyoma. Decemberben a Hesperus nevű hajó a szokásos ellátmányt szállította a skót Eilean Mor szigetén található világítótoronyba. Ám sem az üdvözlő zászlót nem húzták fel, se az őrök nem jöttek le segíteni a kirakodásban. A lépcsőn felsiető hajósok hűlt helyét találták az őröknek; két kabát hiányzott, egy szék felborulva hevert. A napló utolsó bejegyzése szerint heves vihar tombolt – de vajon miért mentek ki az őrök az esőbe? Persze megindultak a találgatások gyilkosságról, sőt, egy emberrabló tengeri szörnyről is, de azóta sem derült ki, mi lett a személyzettel.
Képek: saját (1), LiveAbout (2), Amar Ujala (3)
