Asztrotitkok

Fényszögek és Újhold a Bikában - 2023.05.19.

2023. május 17. - Jurancsik Eszter

16-án váltott jegyet a Jupiter, belépett a Bika jegyébe, plusz egy T-kvadrát is létrejött közte, valamint a Mars és a Plútó között. Nem gyenge kezdése ez a hétnek, és itt van az Újhold is, amit megelőz egy Nap/Neptunusz szextil.

Ez az aspektus fokozza az érzékenységet, kiélezi az intuíciót, felszínre hozhatja művészi énünket is. Tökéletes terepet biztosít a célok vizualizálására is, miközben cselekszel, csak a végeredményt lásd, ne agyalj a "hogyan" kérdésén. Hatás: május 23.

Május 19-én, 17:52-kor lesz Újhold a Bika jegy 28. fokán, nem kevés bolygókapcsolódással.

new-moon-meta.png

A Hold születésének pillanatában szextilt alkot a Marssal, amely nem kevés szenvedéllyel és -két fix jegy érintettségnek köszönhetően- kitartással ruház fel minket. Főként a munka témájában lehet hasznunkra, hiszen egyszerre van meg ebben az aspektusban a versenyszellem és a csapatmunka. De természetesen személyes céljaink elérésében ugyanígy rendelkezésünkre áll ez az energia, használjuk ki, most érdemes új dolgokba kezdeni!

Égi kísérőnk trigonnal kapcsolódik a Plútóhoz, amely az érzelmi megújulás lehetőségét vetíti előre. Ebben benne lehet az is, hogy visszamegyünk az időben, és begyógyítunk néhány sebet, különösen olyanokat, amelyek édesanyádhoz vagy mindkét szülődhöz kapcsolódik. Olyanokat is, amelyek talán még gyerekkorunkból származnak, és káros hitrendszereket működtetnek bennünk. Írd ki magadból, mesélj róla, használhatod akár a közösségi oldalakat is Tényleg! Ki tudja, lehet, hogy valaki ráismer magára a történetedben, így másoknak is segíthetsz vele. Azaz két legyet üthetsz egy csapásra. Mindez drámai felismerésekhez vezet, amelyek birtokában sikeresen irányíthatod sorsodat. 

Ezenkívül ez a mélyebb önismeret egyik aspektusa is. Forgass ilyen témájú könyveket, hallgass előadásokat, elvégre az önismeret az egyik leghasznosabb fegyver a kezedben. 

1916.jpg

A Neptunusz szextilje a Holddal arra sarkall, hogy hallgass a megérzéseidre. Hasonlóan a fent említett Nap/Neptunusz szextilhez ez a fényszög is intuitívvá tesz minket, ám míg a Nap esetében ez az éber állapotban történő felismeréseket jelenti, addig a Hold főként az álmokon keresztül üzen. Figyeljük őket, mert így rengeteg választ kaphatunk a minket foglalkoztató kérdésekre. A hangok, a zene, a zenével való gyógyítás is erőteljesen működni kezd; hallgass zenét, hagyd, hogy a dallamok átjárjanak! Rendezheted kapcsolatod a családod női tagjaival, főleg, ha édesanyád érintett egy ilyen téma kapcsán. 

Személyes képletedben főleg ott érezteti hatását az Újhold, ahol a Bika jel 28. foka látható. Itt biztosan lehetőséget kapsz az újrakezdésre, az új dolgok, projektek végrehajtására, a friss energiák elérhetőek számodra!

Ha az égboltot nézzük, egy igen különleges helyen áll a Hold 19-én este: a Plejádok csillaghalmaz alatt, amely az istenek szerelmi fészke, a termékenység szimbóluma. Azaz, terveink termékeny talajt kapnak, ha pedig mindent megteszünk fizikai síkon, biztosak lehetünk a sikerben. 

Két állócsillaggal is találkozik ekkor a Hold. Az egyik az Algol, a Perzeusz csillagkép legfényesebb csillaga. Sokakban egy rosszindulatú csillagként sejlik fel, ám vizsgáljuk csak meg! Általában a gyilkossággal azonosítják. Mi lenne, ha ezt az Újholdat a téged romboló dolgok "meggyilkolására" használnád? Ez lehet egy rossz szokástól való megszabadulás vagy a személyiséged kevésbé kellemes oldalán történő "nagytakarítás". Ehhez természetesen szükséges egy igen alapos önvizsgálat is. 

0517777.jpg

A másik csillag a Misam, amely szintén a Perzeuszban látható. Természete egyszerre jupiteri és szaturnuszi, azaz a kiterjedés és az összehúzódás egyszerre van jelen benne. Csak akkor lehet megélni a kiterjedést, ha előtte "összehúzod magad", azaz az előbb említett önvizsgálatot is elvégzed. Mindezt higgadt fejjel. Nem szabad elveszítenünk a fejünket. A Misam annak a legyilkolt medúzának a feje, amelyet Perzeusz a kezében tart. A medúzáknak nincs agya, és ha poénos akarnék lenni, azt írnám, hogy nem szabad agyatlanul, fejetlenül viselkedni. Még ha most nevetsz is, kedves Olvasóm, beláthatod, hogy ez valóban így van. :)

Az indiai rendszerben az Újhold a Krittika nevű holdházban születik meg. Természete lehet pusztító is, ahogyan a fent említett Algol csillag is, ám ezt a nemkívánatos dolgok likvidálására is használhatjuk. Ugyanakkor a vezetési készségre is hatással van - ez egy rendkívüli Újhold, vedd kezedbe sorsod irányítását!

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asztrotitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr8218126216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása