Asztrotitkok

Fényszögek, Szaturnusz direkt, Vénusz és Nap a Skorpióban - 2022.10.23.

2022. október 20. - Jurancsik Eszter

Nem lesz unalmas asztrológiai szempontból október 23-a, amely ugye nemzeti ünnepünk is, hiszen több égi esemény aznap következik be.

Elsőként rögtön a Szaturnusz vezeti fel a napot, ugyanis direktbe fordul. Június óta haladt hátramenetben, most viszont elindul előre. Terveinket illetően csaknem 5 hónapot kaptunk, hogy azokat átvizsgáljuk és azokra koncentráljunk, amelyek valóban küldetésünk felé visznek minket. Most, hogy az Idő Ura elindul előre, szépen átmenthetjük a következő időszakokba az idő-és értékálló dolgokat.

painting-vikings-mythology-odin-wallpaper.jpg

Természetesen fogunk találkozni kihívásokkal, de a levont tanulságok és megszerzett tapasztalatok birtokában már könnyedén kezeljük ezeket is. Vízöntős témákban (barátságok, támogatók, vágyak) ez a végső menet, hiszen 2023 márciusában a Szaturnusz átlép a Halakba, ahol egészen más feladatok várnak ránk - de erről majd akkor. Személyes szinten meglódulnak a dolgok a Bak jegyben kezdődő horoszkópházadban, és bár ezzel párhuzamosan újabb és újabb egyenleteket kell megoldani, a tudás már a birtokodban van. Az égbolton a Szaturnusz a Bak csillagképben látható ekkor - a tudás pedig már a gyakorlatban is alkalmazhatóvá válik.

Délelőtt a Vénusz a Mérlegből a Skorpióba lép. A levegős Mérleg romantikája után a vízgőzös Skorpió fülledt erotikájába csöppenünk. Felturbózza a szexuális igényeket, de nemcsak azt. A Skorpió-Vénusz számára a szerelem a lehető legmélyebb érzelem, a szex pedig nem csak a biológiai szükségletek kielégítése, nem, ő ennél magasabb szintre emeli a dolgot: spirituális élménnyé.

il-bacio-the-kiss-arianna-ruffinengo.jpg

Számára a testi szerelem egy felkavaró, spirituális megélés, nem csak egy orgazmus. Lelkileg is egyesül a partnerével. Meglévő párkapcsolatokban ez a vonal igen erőssé válik, készüljetek fel! ;)

Pénzügyekben a Skorpió-Vénusz ösztönösen kiszagolja, hogy mely projekt hozhat sikert, és csak abba vág bele, amiben hite van. Mi is figyeljünk a megérzéseinkre, és amiben látunk lehetőséget, arra feküdjünk rá. Az égboltot nézve ekkor a Vénusz a Szűz csillagkép végén halad, vagyis a tisztázódások folytatódnak mint párkapcsolati, mind üzleti tekintetben.

A Nap 12:36-kor lép a Skorpió jegyébe, és ezzel megérkeztünk a lélek sötétebb birodalmaiba. A Mérleg idején fél lábbal már ott volt, egy utolsó pillantást vetve a nyár végi napsugarakra, most pedig a sötétség felé fordítja tekintetét és megvilágítja azt. A Skorpióban két elem nyomja egymást: a tűz és a víz. A kettő nyomást eredményez, mint egy kukta, olyan az egész, de ezen a "kuktán" nincs biztonsági szelep...

Belemerülve a lelkünk mélyébe, megláthatjuk mindazt, amit eddig el akartunk nyomni, és ezek a dolgok, érzések most vulkanikus erővel törnek fel. Ahogy írtam, biztonsági szelep nincs, a kukta felrobban. Ily módon törhetnek fel belőlünk is az elfojtások, mindaz, amivel magunk sem akartunk szembesülni.

dfed703bf6b7e6f58e0b26fb4e0eb4b0.jpg

Ha ezt elnyomjuk, csak tovább vergődünk a mocsárban, a hínár pedig egyre lejjebb húz minket. Azonban, ha hagyjuk őket felszínre törni, a fájdalmas megtisztulást követően minden tekintetben újjászületünk egy erősebb verziónkban, önmagunk legigazabb valójában, így a regeneráció is megindul, amelyet a Skorpió uralkodója, a Plútó bocsát rendelkezésünkre. Nem az a bátor, aki nem fél a sötétségtől, hanem az, aki bele mer menni és szembenézni mindazzal, amit egykor oda temetett. Az égbolton -éppúgy, mint a Vénusz- a Szűz csillagképben látható a Nap  ekkor, amely segít elérni, hogy a legtisztább minőségünkben létezzünk.

Egyéb fényszögek

A Merkúr/Szaturnusz trigon segít a részletekre való odafigyelésben és a koncentrációban. Szellemi munkára, tanulásra remek időszak, ahogyan az üzletkötésre és a szerződésekre is. Most érdemes hosszabb távú együttműködésekre igent mondani, biztosítást kötni. Október 26-ig aktív a fényszög.

Képek: szerkesztett (1), Pinterest (2, 3)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asztrotitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr1017958458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása