Asztrotitkok

Másodszor is Újhold a Rákban - 2020.07.20.

2020. július 17. - Jurancsik Eszter

Június 21-én már volt egy Rák-Újholdunk, gyűrűs Nap-fogyatkozással karöltve. Július 20-án ismét Újholdunk lesz, szintén a Rákban, a 28. fokon 19:32-kor, budapesti idő szerint. Az előző Újhold a jegy 0. fokát érintette, tehát az abszolút kezdetet, most pedig a jegy végén születik meg.

img_8113.jpg

Miről is szólt a legutóbbi Rák-Újhold...?

"A részleges Nap-fogyatkozás által -amely Magyarországról is látható, igaz nem teljesen- fokozottabban érezhetjük, hogy egy korszak lezárult, ám egy új is elindul. Roppant erőteljes változásokat vagyunk képesek elindítani életünkben, különösen család tekintetében, illetve horoszkópunk azon házában, amelynek csúcs a Rák jelben áll. Használjuk ki ezt a csodálatos, sorsfordító energetikát!"

Sokan éreztük, hogy itt az ideje lezárni egy korszakot és új fejezetet nyitni életünk krónikájában. Ha eddig valamiért mégis bizonytalannak érezted Magad, semmi baj. A leglényegesebb ugyanis, hogy a lélek nyitott legyen, befogadó, ahogyan a Rák is a befogadó-tápláló-elengedő szeretetet szimbolizálja.

Újholdnál a tudatos és tudattalan energiák összeadódnak, remekül összehangolhatóak. Az egyik legjobb időszak meditálásra, gyógyító szertartások végzésére. Csillagképileg a Rák befogadó ágánál találkozik a két égitest, mintegy felhívva a figyelmet a befogadókészség erősítésére. 

img_8112.jpg

A Nap és a Hold is szembekerül a Bakban járó Jupiterrel, Szaturnusszal és Plútóval. Mindez hallatlan feszültséget ébreszthet, ám bármilyen bosszúság is ér bennünket, tudnunk kell: nem tart örökké. A múltba való visszanyúlás helyett a jövő felé vezető utat érdemes választani, bölcsességgel (Jupiter) felelősséget vállalni (Szaturnusz) mindenért - így életünk minőségi változásokon megy keresztül (Plútó). Főként abban a horoszkópházad, ahová a Rák jel 28. foka esik, illetve minden Hold-uralta terület előtérbe kerül: anyával való kapcsolat, gyermekkori sérülések (ehhez hozzáadódik a jelenlegi Merkúr-Chiron kvadrát is), érzelemvilág, ösztönök, az otthon, a származás, a gyökereid, ha férfi vagy, a nőkkel való általános kapcsolatod.

Az indiai rendszerben a Pushya, Szaturnusz-uralta holdházban születik meg az Újhold; e terület fegyelmezettséget biztosít a családi kapcsolatok rendszerezéséhez, de a gyermekneveléssel kapcsolatban is segítséget nyújt.

Az Al-Dhira holdház érintett az arab rendszer szerint, amelynek csillaga Castor, az azonos nevű, halandó minőségeket képviselő iker alfa csillaga (α Geminorium). A halandó minőségek, amelyek már nem szolgálnak minket, végleg levághatók. E holdház szintén kapcsolódik a gyógyításhoz, átkok megtöréséhez, rontások levételéhez, tér-és auratisztításhoz.

A kínai rendszerben a Jing nevű holdház érintett, amely jupiteri természeténél fogva lehetővé teszi a bölcsesség kiterjesztését. Érdekesség, hogy kapcsolódik a járványokhoz, mostanában pedig mindenütt arról olvasni, hogy "berobban" a koronavírus második hulláma. Ez utóbbiról mindenki döntse el, megéri-e félni. Természetesen, ha szabályokat hoznak, tartsuk be, de a legofontosabb, hogy ne engedjük át magunkat a fél-elemnek.

Áldás!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asztrotitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr3816012928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása