Június 27-én, hajnalban vált jegyet a Merkúr, saját jegyéből, az Ikrekből a Rákba lép. Ebben a jegyben a kommunikációt átszínezi a lágyság, az érzések. A pörgős Ikrek-Merkúr után most a gondolkodás és a kapcsolatteremtés egy emocionális szűrőt kap, jobban ráérezhetünk mások gondolataira, érzéseire. A gondolatok és érzések harmonikus szintézise által azt a mély, eddig is bennünk lévő tudást sikerül előhívni, ami születésünk óta belénk van kódolva, és sejtszinten emlékszünk rá. A Rák-Merkúr megmutatja az ide vezető utat, nekünk pedig csak hallgatnunk kell arra a bizonyos belső hangra, amely szelíden, de mégis bátorítón próbál rávezetni minket erre az útra.
Az égboltra nézve a Merkúr jegyváltása pillanatában a Betelgeuse csillaggal áll együtt. A Betelgeuse Orion, azaz Nimród vállának csillaga, amely a Tejutat is tartja. A csillag a gazdagság csillaga, amely jelen esetben az érzelemgazdagságot hivatott jelölni. Az indiai rendszerben a merkúri jegyváltás a Mrigasira nevű holdházat érinti, amely a gyors észjárással és a fokószáló képességgel áll kapcsolatban.
A Neptunusz 30-án kezdi meg hátráló mozgását a Halak jegy 27. fokán, ahonnan a 24. fokig vándorol vissza, és november 7-én fordul ismét direktbe. Amikor a Neptunusz retrográd, a ködfátyol lehullik a szemünkről, és tisztán láthatjuk az igazságot. Bármikor, bármilyen helyzet kapcsán megtörténhet ez, de most különösen igaz. Minden olyan dolog, amelyben nem láttál tisztán, most kikristályosodik előtted, láthatod a valódi értelmét.
Sokaknál azonban felerősödnek a félelmek, a bizonytalanságok a Neptunusz retrográd mozgása idején. Ennek az az oka, hogy a fellibbenő ködfátylak megkérdőjelezik az elképzeléseket, terveket, célokat. Sokszor kerülnek előtérbe olyan témák, amelyek kapcsán hamis illúziókba ringattuk magunkat. Ez lehet párkapcsolati vonatkozás, pénzügyi manőver vagy munkahely is. Ám most a szokásosnál fontosabb, hogy merjünk szembenézni a tényekkel. A homokba dugott fej sebezhetővé teszi az ember seggét. Az ilyen jellegű felismerések a tobozmirigyhez kapcsolódnak, amit a Neptunusz ural.
A kék planéta képviseli még az áldozattá válást, a menekülést, a hamisságot is, alacsony megélési szinten. A hátráló mozást végző Neptunusz megmutatja a fájdalom forrását, ami elől menekülnénk. Ami miatt elárulva, becsapva, kihasználva érezzük magunkat. És amit tenni kell: szembenézni vele. Ez az, ami soha nem szokott fájdalommentes lenni, de más út nincs. És minél többen tesszük ezt, annál magasabb szintre emelkedik a kollektív teremtő erő is.
Az égbolton a Cet és a Visszaúszó Hal csillagképek átfedésében történik meg a Neptunusz irányváltása. A múlt (Visszaúszó Hal) letisztázása (Cet) készíti elő a terepet a jövő számára. Az indiai rendszerben a Purva Bhadra nevű holdház lesz érintett. E terület igen erősen kötődik a barátokhoz, a közösségekhez - tölts minél több időt a számodra kedves emberek társaságában. A fent említett esetleges félelmek feloldásában akár ők is segíthetnek.
Képek: Pinterest.