Január 12-én a Mars, amely 2022. október 30-án kezdett retrográd mozgásba, elindul előre az Ikrek jegy 8. fokán. A direktbe forduló bolygók rendkívüli energiákat szabadítanak fel, a Mars pedig, mint egy igen energikus égitest, komoly változásokat készít elő irányváltásával.
Az elmúlt két és fél hónapban lehetőséget kaptunk arra, hogy átgondoljuk, milyen célokért érdemes küzdeni (Mars), és mely dolgok azok, amelyeket meg kell tanulnunk (Ikrek) ahhoz, hogy ezeket a célokat elérjük. Ez már 2022 augusztusában elkezdődött, amikor vörös bolygószomszédunk az Ikrekbe lépett, és egészen március 25-ig eltartanak az utómunkálatok, amikor is a planéta belép a Rákba.
A retrográd Mars alatt sokan szembesülhettünk kommunikációs nehézségekkel. Talán nem tudtad kifejezni a gondolataidat, úgy érezted, nem találod a közös hangot másokkal, vagy éppen kénytelen voltál magadba fojtani mindazt, amit ki akartál mondani, és mindez hallatlan feszültséget generálhatott.
A Mars direktbe fordulásával azonban ezek a gátak eltűnnek, de vigyázznuk a szavakkal, amelyek olyanná válnak, mint egy frissen élezett kés: ne vágjunk el vele semmit.
A kommunikáció terepe letisztul, és miután 18-án a Merkúr is elindul előre, ez még inkább teret nyer.
A frusztráció, amellyel a retrográd Mars ideje alatt szembesülhettünk, most enyhül, ráadásul a Vízöntő-Vénuszzal alkotott trigon lehetővé teszi, hogy az eddig megrekedt dolgokat ne kapkodva, hanem józanul, higgadt fejjel hajtsuk végre.
A Mars a férfiakat is képviseli. A környezetemben sok nő jelezte, hogy párja furcsán viselkedik, nem annyira közlékeny, mint egyébként, vagy éppen vitás kedvébe került a partnere. A retrográd Mars az Ikrekben a férfiak számára felkínálta a mélyebb önvizsgálatot, a tervek átgondolását, a direktbe fordulás pedig komoly változásokat készít elő számukra. A megszerzett tapasztalatok és a megtanult dolgok birtokában a férfi minőség letisztul és immár párod tudni fogja, mit is akar. És ez mindkettőtöknek csak jó lesz.